Merre tart Európa? – A Project 28 kutatás eredményei 2018-ban – kerekasztal-beszélgetés

A Századvég Alapítvány és a Figyelő közös rendezvényén Orbán Balázs, a Migrációkutató Intézet főigazgatója, Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója, Szabó Dávid József, a Századég Alapítvány külügyi igazgatója és Tallai Gábor író, a Terror Háza Múzeum programigazgatója beszélgettek. Az eseményt Kiszelly Zoltán politológus, a Figyelő munkatársa moderálta.

Arra a kérdésre, hogy milyen irányba haladnak a kontinens ügyei, Szabó Dávid József elmondta: pozitív fejlemények vannak, hiszen kezdenek kiéleződni és napvilágra kerülni azok az ellentétek, amelyek a nyugat-európai vezető elitek gondolkodásmódja és a választói elitek között húzódnak. Úgy vélte: egyre több nyilvános vita van, ami örömteli, gazdasági értelemben pedig a remény itt van Kelet-Közép-Európában, hiszen ebben a régióban a társadalmi és a munkavállalói hozzáállás is megfelelő.

Tallai Gábor hangsúlyozta, az EU politikai és gazdasági kilátásai tekintetében nem tud biztos választ adni, hiszen mint fogalmazott: „gyakorlatilag az az érzékelésem, hogy nem tudom, amit látok, olvasok, hallok, az mennyiben valóság” – utalva ezzel a nyugati sajtóorgánumokra, ahol szerinte rengeteg hír kioltja egymást, így nehéz megmondani, hogy mi is zajlik valójában Nyugat-Európában. Hozzátette: egyes nyugati országokban az elitek még mindig azt érzik, hogy „Európa a világ köldöke”, miközben ez a vezető pozíció már 1914-ben elveszett. Leszögezte: Nem gondolja, hogy a migráció révén előállt konfliktusokat sikerül belátható időn belül kezelni, ahogy a felmerülő gazdasági kihívások – például a közös hadsereg létrehozása – is komoly vitákat fognak szülni. „Ez nem az Egyesült Államok, nem egy olvasztótégely” – mutatott rá.

Kovács István kijelentette: az elkövetkezendő években fog eldőlni, hogy milyen Európát fogunk látni az előttünk álló évtizedekben, míg Orbán Balázs arról beszélt, az, hogy jó irányba megy-e Európa, jól mérhető a Project 28 kutatás segítségével, hiszen ez egy makroszintű percepciót mutat, azaz, hogy az adott társadalom hogyan látja a jövőjét, és ez bizony jól láthatóan negatív irányú, ami nem mutat jó tendenciákat.

A Migrációkutató Intézet főigazgatója a tömeges bevándorlás központi kérdéseként felmerülő no-go zónák ügyéről elmondta: amikor a német és osztrák kancellár, illetve a skandináv országok politikusai hajlandóvá váltak beismerni ezt a problémát, a kérdés politikai értelemben lényegében eldőlt. Ezek kapcsán kijelentette: a no-go zónák nem szegénynegyedek, hanem „kulturális szegregátumok”, ahol nem érvényesül az állami jogrend.

A kutatásban ugyancsak felmerült a szuverenitás és az integráció kérdése. A Szabó Dávid József úgy látta: olyan országokban, ahol a lakosság jelentős része a bevándorlás ellen van, a kötelező betelepítési kvóta bevezetését az emberek a szuverenitás megsértésének tartanák.

A Terror Háza Múzeum programigazgatója az európai vezető szereppel kapcsolatban arról beszélt: ezt a kontinenst Németország tudja „gatyába rázni”, ez az a központi ország, amely egyszerre nyugati is és keleti is, de ahhoz, hogy ezt a munkát elvégezzék, önazonosság volna szükséges. Tallai Gábor szerint Németországban ma arra a kérdésre, hogy „ki vagyok én?”, talán még a hétköznapok embere tud válaszolni, az elit már nem. Esetleg azt tudják mondani, hogy „európaiak vagyunk elsősorban”, ami egy üres fogalom. A programigazgató úgy látta: a negyedik Merkel-kormány már a létrejötte pillanatában megbukott. „Krízishelyzetekben Helmut Kohl-okra, Adenaurekre van szükség, akik értik és érzik Európa történeti dimenzióit.” Szerinte jól jelzi Merkel alkalmatlanságát, hogy beszédeiből teljesen hiányoznak a kulturális referenciaszövegek. Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója egytértett abban, hogy Németországnak kellene vezetnie Európát, de szerinte a múltjánál fogva ezt nem meri megtenni.

Orbán Balázs szerint az EU kapcsán az arányos választási rendszer súlyos probléma, mert így az Európai Parlamentben olyanok is döntő szerephez jutnak, akik a tagállamokban sosem viseltek fontos szerepet, vagy súlytalanok voltak a kormányzásban. „Az Európai Parlament úgy működik, mint egy NGO” – hangsúlyozta. A Migrációkutató Intézet főigazgatója szerint a 2019-es választás a korábbiakkal ellentétben kulcsfontosságú lesz, mert ha az arányos választási rendszer ellenére sikerül megtörni ezt az NGO jelleget, az Európai Parlament egy jó és működőképes intézménnyé válhat, és végre ténylegesen az európai érdekegyeztetés valódi fóruma lehet.

Kovács István szerint is jelentősen átrajzolódhatnak az Európai parlamenti erőviszonyok 2019-ben, a szocialista frakció visszaszorulhat, a korábban „szélsőségesnek,” elitellenesnek tituláltak pedig megerősödhetnek. Ezért most gyorsan át akarnak tolni olyan döntéseket, amit a következő parlament már nem biztos, hogy elfogadna. Ilyen a kvótaügy, a dublini rendeletek reformja és a többéves pénzügyi keretperspektíva ügye – hangsúlyozta az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója.

Tallai Gábor szerint egyáltalán nem biztos, hogy a 2019-es év európai szintű változást hoz, hiszen az utópista-kommunista elitnek még mindig megvan az ereje ahhoz, hogy stigmatizálja az ellene fellépő erőket. „A valóságtól kapott pofonok” – amelyekből a Terror Háza Múzeum programigazgatója szerint még jöhet néhány –, azonban arra késztethetik a közösséget, hogy változtasson. Szabó Dávid József ezzel szemben úgy vélte, jelentős változások várhatóak jövőre, mert a választók meg fogják büntetni az emberek akarata ellenére cselekvő politikusokat – utalt ezzel például a kötelező kvóták ügyére.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy az Európai Unió tíz év múlva is létezni fog, ám a milyenségre vonatkozóan a válaszok eltérőek voltak. A Századvég Alapítvány külügyi igazgatója szerint pozitív változásokat idézhetne elő az Európai Bizottság depolitizálása, a minőségi többségi döntéshozatal technikai ügyekre való korlátozása és az európai identitásokról folyó viták kinyitása, azaz, hogy a kisebb, később csatlakozott keleti tagállamok politikai elitje és közvéleménye is egyenlő félként vehessen részt a politikai vitákban. Mindemellett azonban úgy látta, a tömeges bevándorlás erőltetése ténylegesen az Európai Unió potenciális felbomlásához vezethet.

Tallai Gábor azt hangsúlyozta: a legfontosabb feladat a kultúrharc tekintetében, hogy „a nemzetállamok barátai, a kereszténység értékrendjének követői, a polgári demokratikus értékrendet vallók” győzelmet arassanak és megjelenjen az ő véleményük, és vízióikat az európai közvélemény előtt is bemutathassák. Ám – mint mondta – ennek elérése „irgalmatlan nagy munka” lesz. Kovács István szerint a fő kérdés az, hogy ennek a jövőbeni EU-nak hány tagja lesz, milyen rendszerben szervezi meg a hatalomgyakorlást, illetve mennyire lesz „európai” ez az Unió, vagy csak nevében viseli majd ezt a jelzőt.

Orbán Balázs kiemelte: az EU „nem lesz, hanem lennie kell”. Úgy látta, Magyarország számára fontos, hogy ne kerüljünk újra ütközőzónába, hogy a Balkán stabil legyen, hogy az oroszok és a törökök a mai Oroszország és Törökország területén maradjanak, továbbá hogy az EU és Oroszország között ne alakuljon ki erős törésvonal. „Az EU a békés érdekegyeztetésnek és a békés együttélésnek lehet a politikai keretrendszere” – hangsúlyozta.