Mégis beszélhet Sólyom a Terror Házánál

A fővárosi önkormányzat városfejlesztési és városképvédelmi bizottsága szerdai ülésén megadta az közterület-foglalási engedélyt az augusztus 21-re tervezett ˝68-as megemlékezés rendezőinek, ahol a magyar államfő is beszédet mond majd.

A Csehszlovákia 1968-as lerohanására megemlékező rendezvényen a tervek szerint részt vesz Sólyom László államfő. Az Andrássy úti helyszínre azonban keddig nem adták ki a közterület-használati engedélyt, holott már egy hónapja elküldték a kérelmet.

Ezért szerdára rendkívüli ülést kellett összehívnia Ughy Attilának, a testület elnökének. A politikus elmondta, hogy a bizottság végül engedélyt adott a rendezőknek. Ughy Attila kedden az Indexnek azt mondta, hogy ha határozatképtelen lesz a testület, a rendezvényt akkor is megtarthatják, legfeljebb nem lesz rá engedély.

A bizottsági elnök szerint a malőrért a főpolgármesteri hivatal szakügyosztálya a felelős, ahová a hivatali rend szerint befutnak a közterület-használati kérelmek.

Az egy hónapja beérkezett kérelem szerint a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány augusztus 20 és 22 között kér engedélyt a Terror Háza Múzeum előtti 1300 négyzetméteres területre.

A tervek szerint két dobogót, homokzsákokat, valamint két korabeli katonai járművet helyeznének el a területen.

Vissza