˝Nyílt levélre nyílt válasz˝

Az oktatási és kulturális miniszter szeptember elsejéig várja a XX. és XXI. Század Intézet, a Politikatörténeti Intézet és az 56-os Intézet főigazgatóinak elképzelését intézményük finanszírozásáról és fejlesztéséről.

Ez derült ki Hiller István és a három főigazgató hétfői megbeszélése után. Schmidt Mária, a XX. és XXI. Század Intézet főigazgatója újságíróknak azt mondta: bizakodó, új fejezet nyílhat a jelenkori kutatások történetében.

Schmidt Mária június 13-án nyílt levelet írt a miniszternek, amelyben arra kérte őt: "járjon közbe azért, hogy a XX. és XXI. Század Intézet, az 56-os Intézethez vagy a Politikatörténeti Intézethez mérhető támogatáshoz jusson." A hétfői egyeztetésen Schmidt Mária mellett Földes György, a Politikatörténeti Intézet és Rainer M. János, az 56-os Intézet főigazgatója vett részt.

"Nyílt levélre nyílt válasz" - így fogalmazott Hiller István a megbeszélés után. A miniszter elmondta: mind a négyen egyetértettek abban, hogy a közszolgálatiságot ellátó intézményeknek részesedniük kell a központi költségvetésből. A finanszírozást pedig úgy kell kialakítani, hogy átíveljen a választási ciklusokon - tette hozzá.

2009-ben a rendszerváltás 20. évfordulóját ünnepeljük, és ahhoz, hogy az érintett intézmények méltó módon készüljenek, támogatásra van szükségük - mondta Hiller István, aki arra kérte Schmidt Máriát, Földes Györgyöt és Rainer M. Jánost, hogy iskolakezdésig, azaz szeptember 1-jéig írják le pontos elképzeléseiket a finanszírozásról és fejlesztésekről. Ezután újra le tudnának ülni tárgyalni a konkrét támogatásról.

Schmidt Mária a megbeszélés után újságíróknak azt mondta: bizakodó, ha az anyagi kérdés megoldódik, új fejezet nyílhat a jelenkori kutatások történetében. A főigazgató emlékeztetett arra, hogy a XX. és XXI. Század Intézet 2002 óta nem kap állami támogatást. Az 56-os Intézet és a Politikatörténeti Intézet most kap támogatást, de ez a két intézmény az Orbán-kormány idején, 1998-és 2002 között nem jutott állami forráshoz.

Vissza