Jegybankelnökök: nagy a gond, de nem válságos a helyzet

Válság nincs, de gond van a gazdasági növekedéssel - ebben egyetértett 4 jelenlegi és volt jegybankelnök, akik a XXI. Századi Intézet meghívására közösen értékelték a magyar gazdaság helyzetét és vázolták a szerintük lehetséges kiutakat - tudósít az InfoRádió.

A négy jegybankelnök egybehangzóan ugyanazokat a területeket jelölte meg, ahol szükségesek a változások ahhoz, hogy a magyar gazdaság a növekedés útjára lépjen.

Mindannyian egyetértettek abban, hogy az állami újraelosztás mértékét csökkenteni kell.

Jelenleg a GDP 48 százaléka felett dönt az állam, ezt az arányt legalább 40 százalékig csökkenteni kell. Surányi György szerint például évente minimum egy százalékot le kell faragni.
A jelenlegi és volt jegybankelnökök szerint szükség lenne egy olyan testületre, vagy intézményre, amely felügyelné a kormány által benyújtott költségvetési tervezetet és ellenőrizné annak végrehajtását is.

Simor András szerint éppen ezért szükség van a közpénzügyi törvény megalkotására. Mindegyikük előadásában elhangzott célként a foglalkoztatás növelése, a jelenlegi jegybankelnök szerint például el kellene törölni a minimálbért, mert a minimális bérszintek emelése negatívan hatott az alacsony hozzáadott értéket termelő, és alacsony képzettséggel rendelkező munkavállalók foglalkoztatására.

Járai Zsigmond ezzel kapcsolatban azt mondta: 1 millió új munkahely szükséges, ehhez át kellene alakítani a közmunkaprogramot, illetve a szociális rendszert is úgy, hogy az a munkára ösztönözzön.

Mind a négy szakember megemlítette az adóreform szükségességét, a munkára rakodó terhek csökkentését.


Bod Péter Ákos azt hangsúlyozta, hogy a közgondolkodásban is változás szükséges, például komolyabban kell venni az öngondoskodást.

Vissza