Hihetünk-e a közvéleménykutatóknak?

Vajon miért van olyan érzésük sokaknak, mintha egyes nagy közvélemény-kutató  cégek egymásnak is megkívánnak felelni? Ráadásul sokak prognózisa válik valóra, amikor egyre igazodnak a kormánypártok igényeihez a választások előtti hajrában. Holott még a hízelgőbbre alakított adatok sem kecsegtetnek sikerrel a szocialisták számára. Az egyéni választókerületek eloszlása ugyanis nem kedve z az MSZP-nek. Az időközi választásokon ugyanakkor folyamatosan Fidesz-győzelmek születtek.

 

Sokszor úgy tűnik, a mundér becsülete szinte fontosabb a közvélemény-kutató cégeknek, így inkább akkor aggódnak, ha a többi intézet eltérő felméréseket hoz nyilvánosságra a honi pártpreferenciákról. Ez a nyugtalanító benyomás sokakat kerít hatalmába, s az a kényszerképzet alakul ki, hogy túlzottan is céhszerűen működnek a hazai intézmények. Sőt többekben az is felmerült: mintha már most lehetne sejteni, milyen eredményeket hoz ki egynémely cég a közvélemény-kutatási kampánycsönd eljövetelekor, vagyis nyolc nappal a parlamenti választások előtt. Sokan fogadást kötnek rá, hogy a voksolás előtti utolsó felmérésekben a szocialisták egyértelmű előnyét hozza ki az intézetek zöme.

 

Természetesen tudjuk, hogy a tudományos alaposságú és igényű közvéleménykutatások szerte a világon elterjedtek, és a politikai erők mindenütt támaszkodnak rájuk. De hát nálunk túl sokszor égette meg magát a társadalom, amikor hitelt érdemlően akart tájékozódni a nagy cégek előrejelzéseinek segítségével. Mindannyian emlékezhetünk rá, milyen nagy felhördülést és értetlenséget váltott ki a négy évvel ezelőtti országgyűlési választások félresikerült prognózisa. Mind a négy nagy intézet különböző mértékben ugyan, de egybehangzóan a Fidesz-MDF egyértelmű sikerét jelezte előre. A Szonda Ipsos ötszázalékos, a Tárki és a Gallup nyolc-, a Medián pedig kétszázalékos Fidesz-győzelmet jósolt. A 2002. április 7-i első forduló eredményei aztán alaposan megcáfolták a tudományos igényűként elkönyvelt jóslatokat, és az MSZP-SZDSZ előnyét hozták. A Szonda Ipsos a jelek szerint annyira röstelli a félresiklott előrejelzést, hogy honlapján évekre visszamenőleg minden politikai pártpreferencia-adat szerepel - a négy évvel ezelőtti áprilisi kivételével.

 

Már akkor is voltak tamáskodó hangok, amelyek kétségbe vonták a választások tisztaságát, mondván: ha fölényesen vezetett a polgári összefogás, valamilyen fondorlatnak kellett történnie, hogy ez nem realizálódott a voksoláson, illetve a szavazatok összeszámolásakor. Végső soron az is felvetődhet az avatatlan szemlélőben, hogy ily módon a közvéleménykutatók maguk is gerjesztették az országban a felfokozott hangulatot az előzetes becslésekkel, így nem korrekt az a beállítás, miszerint a jobboldali pártok felajzották saját táborukat. A közvélemény-kutatók becsületét azonban utólag is visszaadhatja az a szocialista berkekből a napokban nyilvánosságra hozott hír, amely szerint törvényellenesen, úgynevezett láncszavazással, a szavazókörökön kívül kitöltött szavazólapok segítségével sikerült felborítania a papírformát az MSZP-nek.

 

Leszögezhető tehát: a nagy közvélemény-kutató cégeket a szokásosnál is nagyobb felelősség terheli az országgyűlési választások április 9-i, első fordulója előtt, hiszen minden ellenkező beállítás ellenére befolyásolhatják a választásokat. A „győzteshez húzás" reflexét már a voksolás előtt generálhatják. Ezért különösen tekintettel kell lenniük arra, hogy az emberek mindennapos tapasztalataival ne szögesen ellentmondó adatok láthassanak napvilágot. Nehéz ugyanis komoly hitelt adni például egy olyan minapi Szonda Ipsos-felmérésnek, amely Orbán Viktort, a Fidesz elnökét hátrább sorolja a népszerűségi listán, mint a jelenlegi belügyminisztert, Lamperth Mónikát.

 

Nemrégiben a XXI. Század Intézet kerekasztal-beszélgetésén, amelyen a nagy közvélemény-kutató intézetek vezetői vettek részt, elhangzott panaszként, hogy az igazi szakmai rizikófaktort nem is az úgynevezett bizonytalan szavazók adják. A valódi gond az, hogy a lakosság tetemes részét egyszerűen nem tudják elérni. Magyarul: rengetegen nem válaszolnak a kérdezőbiztosnak, így viszont a közvéleménykutatási prognózis „ugrás a sötétbe". Könnyen mondhatnánk ki a verdiktet: a négy évvel ezelőtti tudományos előrejelzési fiaskót is ez okozhatta. Mint emlékezetes, Kovács László, az MSZP akkori elnöke azt mondta a számukra negatív kutatási adatokkal kapcsolatban, hogy az emberek nem merik megmondani a véleményüket. A szocialisták folyamatosan sulykolták annak idején, hogy a baloldali szimpatizánsoknak félnivalójuk van a Fidesz-kormánytól, s a mesterséges hisztériakeltésnek be is érett a gyümölcse. Ha viszont a lakosság rejtőzködő magatartást tanúsított négy esztendeje, vajon miből gondolják a kormányoldalon, hogy az egész ciklus alatt tapasztalható retorzióhullám, rendőrségi, a jogállamiság határait feszegető inzultációk után őszintén feltárják az emberek a politikai véleményüket?

 

Így nem marad más útjuk a felméréseket végző cégeknek, mint a félhomályban tapogatózás. Célszerűbb tehát számukra a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon elve, azaz olyan adatokat hoznak nyilvánosságra, amelyek többnyire a statisztikai hibahatárt súroló kormánypárti előnyt regisztrálnak, de nyitva hagyják a kérdést a választások előtt. Figyelmeztető lehetett a Gallup esete, amelyet közvetlenül a 2002-es választások előtt jobboldali elfogultsággal vádoltak kormányzati megrendelések miatt. S meg is lett a következmény: a Gallup helyett a rendszeresen kedvezőbb adatokat produkáló más cégeket preferálta az új kabinet. A becslések óvatossága, kellően dodonai jellege így a nagy cégek elemi egzisztenciális érdekeit szolgálja.

 

Nem lehet csodálkozni azon sem, hogy a Szonda Ipsos arról készített szimulációt, hogyan nyerhet választást az MSZP, nem pedig arról, vajon a Fidesz-KDNP mikor képes rá. Számításaik szerint legalább négy-öt százalékkal kell győzniük a szocialistáknak, ha az SZDSZ elbotlik a parlamenti bejutáshoz szükséges küszöbön. Ha viszont eléri az öt százalékot, úgy feltehetőleg egyszázalékos listás előny is elegendő a szocialista üdvösséghez. S hogy miként oldható fel a paradoxon, a látszólagos ellentmondás? Hiszen első ránézésre azt gondolhatnánk, minek számolgatni, ha egy párt megelőzi vetélytársát az első fordulóban. Igen ám, csakhogy a választókerületek pártpreferenciáit ismerve reális a kalkuláció. A nagy valószínűséggel jobboldali kerületek számban lényegesen felülmúlják azokat, amelyekben nagyobb eséllyel pályáznak a választók kegyeiért a szocialisták. A felmérések azt mutatják, hogy nyolcvan választókerület jobboldali, ötven úgynevezett billegő, vagyis kétesélyes, s csak negyvenötben lehet baloldali győzelemre számítani. Ezt a matematikailag alátámasztott igazságot természetesen nem hangsúlyozzák a pszeudobaloldalhoz húzó politológusok, médiumok. Érthetőbbé válik viszont általa, miért nem hagy alább az idegeskedés a kormányoldalon még a számukra fényesebbre politúrozott közvélemény-kutatási adatok házhoz szállítása után sem. A tények ugyanis csak egyes felméréseket nem befolyásolnak, a választásokat és a polgárokat viszont igen. Ennek köszönhetően nyert meg minden időközi választást a Fidesz, s ezért győzött Szentendrén és Mosonma-gyaróvárott utcahosszal.

 

Hátravan még egy valóban reprezentatív, nagy mintavételes összehasonlító közvélemény-kutatás is: a két hét végi nagygyűlés. És maga az április 9-i parlamenti választás. Amelyen már nem számíthat sem egyes közvélemény-kutatók, sem pedig egyes médiumok bátorító és kozmetikázó figyelmére a magát baloldalinak nevező pártalakulat. Legfeljebb azzal kedveskedhetnek a kormányoldalnak, hogy folytatják az olyan információk sulykolását, amelyek elriasztják a választókat a Szavazástól.