Alacsonyabb részvételt várnak a közvélemény-kutatók

Alacsonyabb részvételt várnak az áprilisi országgyűlési választásokon a nagyobb közvéleménykutató cégek felméréseik alapján, mint négy évvel korábban, amikor 70 százalék felett volt a szavazók aránya.

A Medián, a TÁRKI, a Gallup, a Századvég valamint a Szonda Ipsos vezetői szerdán a XXI. Század Intézetben beszélgettek a parlamenti választások várható eredményeiről.
 
Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója szerint nincs igazán kormányváltó hangulat. Arra hívta fel ugyanakkor a figyelmet, hogy nem elég a két nagy párt versenyfutását mérni, mert a kis pártok bejutása, illetve kiesése a parlamentből meghatározó lehet.
 
Közölte, az SZDSZ esélyeit "egy hajszállal" kisebbnek tartja mint 2002-ben, míg az MDF-ről azt mondta: nem lát olyan áttörést, ami a bejutási esélyeit növelné.
 
Kolosi Tamás, a TÁRKI vezetője szerint négy évvel ezelőtt az MSZP azzal nyerte meg a választást, hogy az utolsó napokban sikerült egymillió embert mozgósítania.
 
Arra hívta fel a figyelmet, hogy a pártszimpátia mérését nem szabad összekeverni a választási részvétel kérdésével. Azt, hogy szeretünk egy tortát, nem jelenti azt, hogy holnap egy cukrászdába elmegyünk és meg is esszük - érzékeltette a különbséget.
 
Közölte, a TÁRKI a teljes népesség körében 28-28 százalékos "patthelyzetet" mért. Megjegyezte: a telefonos felmérések az MSZP számára évek óta kedvezőbbek, mint a szóbeli adatfelvételek, de ennek okát nem tudják megmagyarázni.
 
Álláspontja szerint az döntheti el a választást, hogy az első forduló előtt melyik párt tudja jobban megszólítani az "érzelmi szavazók" 1-1,5 milliós * táborát. Elmondta,..-úgy látja, hogy az első fordulóban a választókerületi mandátumok akár a felének a sorsa is eldőlhet.
 
Manchin Róbert, a Gallup vezetője szerint az MSZP Budapesten december óta egyre több támogatót tudhat maga mögött. A Fidesz a 45 alattiaknál, míg az MSZP a 65 év felettieknél egyértelműen vezet; a két korcsoport közöttieknél aránylag kiegyenlített a verseny.
 
Közölte, méréseik szerint Gyurcsány Ferenc a nők körében jelentősen vezet, mig a férfiaknál kisebb arányban. Mintha nem pártok, hanem miniszterelnökjelöltek közötti kampányról lenne szó - jegyezte meg.
 
Úgy vélte, "veszélyes a biztos szavazókból előre megbecsülni" a választás kimenetelét. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a két nagy párt között élesedő harc a kis pártoktól vehet el szavazatokat.
 
Az MSZP-s tábor sokkal "felajzottabb", ennek ellenére 2-3 százalékos Fidesz győzelmet prognosztizált a Gallup vezetője.
 
Stumpf István, a Századvég vezetője is egyetértett abban, hogy ha a két nagyobbik párt vezetője dominál továbbra is a kampányban, akkor kétpárti lesz a parlament.
 
Gyurcsány Ferenc az SZDSZ sorsát megpecsételheti
- mondta, utalva arra, hogy a kormányfőnek a nők körében erős a támogatottsága.
 
Nem a bizonytalanok, hanem a "saját tábor" mozgósításának képessége dönti majd el a választást
- közölte, utalva a vasárnapi, a Fidesz 20 százalékos győzelmét hozó szentendrei időközi polgármester-választásra. A Fidesznek nagyobb tartalékai vannak - jegyezte meg.
 
Závecz Tibor, a Szonda Ipsos vezetője elmondta: a megkérdezettek 80 százaléka fej-fej melletti eredményt vár, ugyanakkor az emberek többségében nincs kormányváltó hangulat.
 
Az MSZP akkor nyerheti meg a választást az SZDSZ nélkül, ha a listán 4-5 százalékkal előzi meg a Fideszt. Ha az SZDSZ bekerül a parlamentbe, akkor elég egy százalék előny is. Ez utóbbinak van nagyobb valószínűsége - tette hozzá.

Vissza