˝Helybenjárás˝ - A Medgyessy-Gyurcsány kormány három éve

A Medgyessy-Gyurcsány kabinetnek a 2002-es választások óta eltelt időszakban végzett munkáját értékelték neves szakemberek közigazgatási, gazdasági és politikai szempontból azon a kormányértékelő beszélgetésen, amelyet a XXI. Század Intézet rendezett október 13-án: "Helybenjárás" címmel.

Az Intézet székházában megrendezett, hat szakemberből álló kerekasztal-beszélgetés három témakör mentén zajlott. Minden egyes tematikai egységben két-két résztvevő mondta el a véleményét a kabinet eddigi teljesítményéről, majd az előadások elhangzását követően pár mondatban reagáltak egymás felvetéseire. Az egyes témák kapcsán a jelenlevők is tehettek fel kérdéseket.   
 
Közigazgatás
 
Elsőként közigazgatási szempontból elemezte az elmúlt három évet Stumpf István, valamint Sárközy Tamás.
 
Stumpf István mindenek előtt a kormányzati ciklusban bekövetkezett kormányfő-váltást, és annak következményit vette górcső alá. Mint hangsúlyozta, a mai napig nem tudjuk, hogy miért volt szükség a miniszterelnök-cserére.
 
Kiemelte, Medgyessy Péter leváltásával együtt az addigi ígéreteket is elsöpörték, és az új miniszterelnök egyben ú kormányprogramot is hozott magával. A jóléti rendszerváltás programját leváltotta a "Lendületben az ország!" programja. Az új szlogenhez pedig egy lendületes miniszterelnök is kellett – mondta.

A kormányfőcsere elérte politikai célját, 2005-re nőtt a kormány népszerűsége – mondta, hozzátéve, mindennek fényében elképzelhető, hogy a vezetőváltás ötlete már 2002-ben létezett.
 
"Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké válásával egyfajta átrendeződés következett be" – mondta. Mint ismertette, a gazdasági minisztériumban uralkodó fiskális logikát az új kormányfő visszavette a miniszterelnöki kabinetbe. Személye mellett a kormány többi tagja háttérbe szorult.

Hangsúlyozta, míg korábban a MSZP azt vetette az előző kabinet szemére, hogy túlzott hatalmat biztosít a miniszterelnöknek, addig Gyurcsány Ferenc minden korábbinál nagyobb hatalommal rendelkezik a kabinetben.
 
Az elmúlt egy év kapcsán kijelentette, érdemi kérdésekben nem születnek döntések, az országgyűlést a kormány az ellenzék imázsának lerombolása terepeként használja. A most beterjesztett költségvetés választási költségvetésnek nevezte, majd hozzátette, az elkövetkező időszak médiaküzdelem jegyében fog eltelni.
 
"Derűlátóan kedvezőtlennek" nevezte a Medgyessy-Gyurcsány kormány három évét Sárközy Tamás professzor előadásában.

A kritikai hangokkal szemben a Medgyessy-kormány programjának pozitív vonásait hangsúlyozta. Mint mondta, az elképzelések jók voltak, a program, ha megvalósul, visszaállította volna a konszenzuális demokrácia intézményét. Hozzátette, sajnos a gyakorlatban mindez nem valósult meg. Ennek okaként azt a politikai légkört jelölte meg, amelyet szerinte az ellenzék alakított ki, és amely lehetetlenné teszi a kormányprogram végrehajtását.
 
A kormányzati szervezeti reform szükségességét hangsúlyozva kijelentette, hogy 1997 óta érik az igény a megvalósítására, de egyik kormány sem tette meg a megfelelő lépéseket ez ügyben.
 
Az elmúlt három év kormányzati sikereit számba véve megemlítette a közigazgatási hatósági törvény hatályba lépését, a területi államreform kidolgozását, a közszolgálati jogállás szakértői szinten való előkészítését, az elektronikus közigazgatás evezetését. Hozzátette ugyanakkor, hogy ezeket a terveket szakértői szinten tudták eddig csak kidolgozni, végrehajtásukra még nem került sor. "Az ellenzék részéről ezek a tervek rögtön ellenállásba ütköznek, ezért nem lehetőket végrehajtani" – állította a professzor. Ennek megfelelően, mint mondta, a kormányzati reformok végrehajtásának kulcsát a kiélezett politikai küzdelem mérséklődésében látja.
 
Stumpf István reagálásában ezzel szemben épp a kormányzat konstruktivitását hiányolta, példaként említve az államreform kidolgozást, amelybe véleménye szerint az ellenzéket nem vette be a kabinet.
 
Gazdaság
 
A gazdasági szempontú elemzést Veres János pénzügyminiszter és Csaba László közgazdász végezték.
 
A magyar gazdaság képes arra, hogy 2008-ra teljesítse az euró bevezetésének előfeltételeit és így az országban bevezethető lesz 2010-ben az euró - mondta Veres János pénzügyminiszter. Kiemelte: a 2006-ra beterjesztett költségvetés megfelelő hiánycsökkentést tartalmaz ahhoz, hogy a következő évben 4 százalékos legyen a GDP bővülése.
 
Mint elmondta, a költségvetési egyensúly megtartását nehezíti, hogy a forgalmi adó bevételek csökkenésével a GDP közel két százaléka kiesett. Előnynek nevezte ugyanakkor, hogy csökkent az infláció mértéke, valamint 2004-ben minden korábbinál több külföldi működő tőke áramlott be az országba. Ez a tendencia 2005 első negyedévében is folytatódott – tette hozzá.
 
A rendezvényen Csaba László, a Közép-európai Egyetem professzora úgy vélte, a gazdaság képes lenne ugyan a 2010-es euró-bevezetésre, a magyarországi gazdaságpolitika ehhez való hozzáállását azonban kétségesnek nevezte. Csaba László a pénzügyminiszter azon állítására, hogy egy növekedési pályán lévő ország esetében elfogadható bizonyos mértékű hiány, úgy reagált, hogy a legtöbb hasonló helyzetű országban egyensúly, illetve többlet van, így mi sem engedhetjük meg magunknak a deficitet.
 
A közgazdász az államháztartás helyzete, az ikerdeficit miatt felvetette egy esetleges pótköltségvetés lehetőségét is. Ez megítélése szerint jelezné a befektetőknek, hogy a kormány elkötelezett az államháztartás rendbetételére.
 
Veres János ezzel szemben úgy vélte, nem kell pótköltségvetés, a 2006. évre beterjesztett büdzsében az 1,4 százalékos tervezett államháztartási hiánycsökkentés elegendő ahhoz, hogy 2008-ra az ország teljesítse az euró bevezetésének kritériumait.
 
A miniszter többször hangsúlyozta, hogy véleménye szerint a két politikai oldal között szakmai kérdésekben nincsen lényeges véleménykülönbség. Az nézeteltérés pusztán politikai természetű.
 
Politika
 
Harmadikként politikai, politológiai szempontból került megítéltetésre a kabinet tevékenysége. Az elemzők ebben a témakörben Somogyi Zoltán és Gazsó Tibor voltak.
 
Somogyi Zoltán előadásában kiemelte, hogy a magyar társadalomnak a kisebb része az, amely fanatikusan elkötelezett valamelyik politikai oldal iránt.

A kormány teljesítménye kapcsán hangsúlyozta, az a tény, hogy míg a Medgyessy-kormány után kétharmados előnye volt a Fidesznek, addig mára közel azonos a két tábor támogatottsága, azt bizonyítja, hogy a kabinet jól végzi a munkáját. Hozzátette, Gyurcsány Ferenc még a kettős népszavazás, valamint a köztársaságielnök-választás okozta válságból is képes volt jól kijönni.
 
Az elmúlt időszak erőviszonyait vizsgálva kifejtette, hogy 2002-ben a Fidesz egy erős vezetővel, míg az MSZP erős szervezettel rendelkezett, 2002 és 2004 között a Fidesz szervezetet épített, míg a szocialisták elvesztették meglévő szervezetüket is, 2005-re azonban Gyurcsány Ferenccel a baloldalnak is erős vezetője lett. A Fidesz nem tudott hasznot húzni abból az egy évből, amíg helyzeti fölényben volt a baloldallal szemben – mondta, hozzátéve, ez azt bizonyítja, hogy az MSZP hitelesebben tudja közvetíteni saját üzenetét a bizonytalanok felé, mint a Fidesz.
 
Gazsó Tibor ezzel szemben úgy vélte, hogy a jelenlegi kormányfő megítélése csupán ott kedvező, ahol eleve nagyobb fogadókészség van irányába. Rendkívül megosztó személyiség – mondta.
 
A két politikai oldal megítélése kapcsán hangsúlyozta a médiumok szerepét. Mint kiemelte, a Gyurcsány-kormány mögött hatalmas média portfolió áll, míg ugyanez nem mondható el a Fideszről. A két oldal aránya e tekintetben 85-15 százalék a kormánypártok javára - tette hozzá.

Az MSZP taktikáját a "minden a kommunikáció, semmi cselekvés" jelszavával jellemezte. Mint mondta, a kormánypárt rendkívül ügyes kommunikációs stratégiát valósít meg, amelynek fontos eleme egy erős ellenfélkép kialakítása, valamint a relativizálás. Hangsúlyozta, ez a fajta kormányzás hatalmas károkat okoz azzal, hogy hatalmi játéktérré változtatja az egész országot.

A szakmai konszenzusra való törekvés helyett a kormány azt az üzenetet közvetíti, hogy aki kételyeket fogalmaz meg a kabinet elképzeléseit illetően, az ellenség – tette hozzá.

Vissza