Schmidt Mária levele

Schmidt Mária főigazgató asszony levele a Magyar Nemzetnek

Tisztelt Igazgató-Főszerkesztő Úr! Kedves Gábor!
 
A Magyar Nemzet március 31-i számában, a Vélemény rovatban Lovas István: Mit üzen Micklethwait és Wooldridge a magyar jobboldalnak című publicisztikájában a következőt írja a XX. Század Intézetről - idézem -:
 
"Hogy a legjobb szándékkal is létrehozott intézményeink miként állnak, annak átlátására empirikus próba ajánlott. Aki interneten ráklikkel az egyik, 1999-ben alapított közalapítványra, a magyar szellemi inkubátor, mégpedig a XX. Század Intézet Pályázati kiírások rovatára, ezt a nem túlzottan bővített és feleslegesen felkiáltójellel zárt mondatot találhatja ott: Jelenleg nincs hatályos pályázati kiírásunk!"
 
A hitelesség miatt tájékoztatom önöket, hogy a 2002-es kormányváltás óta sem a XX. Század Intézet, sem pedig a XXI. Század Intézet nem kapott a felelős tárcától semmilyen támogatást. A két intézmény a működési és az ott folyó kutatómunka költségeit csak az azokat működtető közalapítványhoz érkező pénzadományokból, valamint pályázatokból kényszerül kigazdálkodni. Ez pedig nemcsak tervezhetetlenné, de szinte lehetetlenné teszi a feladatok magas színvonalú elvégzését. Ennek ellenére mindkét intézmény rangos előadás-sorozatoknak, könyvbemutatóknak, kerekasztal-beszélgetéseknek, konferenciáknak biztosít lehetőséget. Ha Lovas úr ráklikkel a www.xxszazadintezet.hu, illetve a www.xxiszazadintezet.hu honlapra, erről szintén részletes információt kaphat.
 
A pályáztatás programfüggő. A Közép- és Kelet-európai Történelem és a Társadalom Kutatásért Közalapítvány működteti a Terror Háza Múzeumot is. Az is tény, hogy a magyar múzeumok közül példátlan módon intézményünk működési költségének 50 százalékát kell kigazdálkodnunk. A szaktárca pedig idén még egy fillért sem utalt át a megkurtított támogatásból sem. Ennek ellenére - köszönhetően a szponzorainknak - a Magyar Tragédia, 1945 programsorozatunknak a pályázati kiírás is része.
 
Bízom benne, hogy a Magyar Nemzet olvasói megismerhetik a két kutatóintézet, valamint a Terror Háza Múzeum tényleges helyzetét.
 
Üdvözlettel:
 
Schmidt Mária főigazgató, Budapest

Vissza