Konzervatívok is, meg nem is

más hasonló kérdésekkel a különböző szellemi-ideológiai-politikai irányzatok. Válságban van a szociáldemokrácia, de válságban van a liberalizmus és a konzervativizmus is. A hét végén a Habsburg Történeti Intézet, a XX. és a XXI. Század Intézet rendezett kétnapos konferenciát Konzervativizmus régen és ma címmel.

Szegedi-Maszák Mihály irodalomtörténész egy régi magyar konzervatív, az 1845-től 1911-ig élt Asbóth János alakját idézte meg. Az Álmok álmodói alkotója a társadalmi-politikai élet kiegyensúlyozottságának híve volt. Asbóth felfogása szerint semmiféle radikalizmus nem lehet sikeres a politikában, ha nem párosul konzervativizmussal. Úgy találja: a liberalizmus túl sok jogot, de kevés anyagi jót ad az embereknek. A liberalizmus és a konzervativizmus közötti alapvető különbséget abban látta, hogy az előbbi az elvekből, az utóbbi a gyakorlatból indul ki. Asbóth felfogásában a liberális kapitalizmusban az erősebb mindig szabadabb, a politikus a vállalkozó, a szavazó a fogyasztó.

Schlett István politológus arra mutatott rá előadásában, hogy a konzervativizmus, mint politikai pozíció, igen változékony formákban jelent meg. Széchenyi 1830-ban kiadott Hitel című munkáját gróf Dessewffy József liberalizmusa miatt bírálja, úgy azonban, hogy szembefordul a Habsburg-hű konzervativizmussal. Schlert Tisza István politikai értékelésének nehézségeire is felhívta a figyelmet. Az egykori miniszterelnököt nehéz volna konzervatívnak minősítem, noha liberalizmusa elitista volt. Tőkéczki László történész azt hangsúlyozta: a XIX. században a fefelős nemzeti elit a liberálkonzervativizmus híve volt. A XX. században alakult ki az antiliberális konzervativizmus, amely démonizálta a liberalizmust és mítoszokba menekült.

Ablonczy Balázs, Kontler László, Romsics Gergely és Szakály Sándor történészek részvételével zajlott az a kerekasztal-beszélgetés, amely a magyar közelmúlt és a jelen kérdéseit is érintette. Itt is központi kérdés volt: viszonylagos, mit nevezhetünk konzervatívnak. Ablonczy megállapította, hogy ma olyan sajtóorgánumok, politikusok minősítik magukat konzervatívnak, amelyek nem azok. XX. századi történelmünkben szép számmal vannak politikusok, akik konzervatívok is voltak meg nem is. Horthy Miklóst például hol konzervatívnak látjuk, hol szélsőjobboldali különítményesnek, mondta Romsics Gergely. Szakály Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar politika olyan válaszokat adott az 1918-1919-es forradalmakra, amelyek nem feleltek meg a XIX. századi konzervativizmus eszményeinek.