Egy következmények nélküli ország

Félidős osztályzat: a Medgyessy-kormány a bukás szélén áll - A koalíció az EU szabályai és normái ellenében politizál

Divattá és szokássá vált Magyarországon, hogy a kormányok tevékenységét osztályozzák közgazdászok, politológusok, szociológusuk és mások. A Medgyessy-kormány félidős értékelését én is osztályozással kezdeném: az eddigi leggyengébb kétéves kormányzati tevékenységgel állunk szemben, a számszerű értékelés egyketted. Másképpen fogalmazva: az MSZP-SZDSZ-koalíció a bukás szélén áll.

Amikor kormányzati munkát értékelünk, akkor elsősorban négy szempontra kell figyelnünk. Az első a gazdasági és szociális teljesítmény, hiszen ez az, ami döntően meghatározza az emberek egzisztenciális, mindennapi helyzetét. A másodika demokratikus teljesítmény, hiszen mint immár EU-tagországnak, egyáltalán nem mindegy, hogy az adott kormány mennyire képes betartani, sőt erősíteni a demokratikus normákat, avagy ellenkezőleg, gyengíti azokat. A harmadik a külpolitikai teljesítmény, ami nem közömbös, hiszen a nemzeti érdekek védelme, illetve hazánk külpolitikai megítélése alapvetően befolyásolja az ország tágabb lehetőségeit. S végül, de nem utolsósorban a negyedik szempont az erkölcsi produktum, ugyanis egy kormányzat morális tartása erősíti az emberek hitét a politikában, a jogban és a törvényekben, míg egy amorális kormányzati magatartás az állampolgárokat elfordítja a politikától, a politikai elittől. S ami még rosszabb, eltávolítja a jogkövető magatartástól is, és ezzel hosszú távú, nehezen kijavítható károk keletkeznek az ország lelki tartásában.
Kezdjük tehát a gazdasági (és szociális) teljesítménnyel. A Medgyessy-kormány gazdaságpolitikai szempontból a két év során látványos koncepciótlanságról, tétovaságról és egyes területeken - lásd például egészségügy - teljes tanácstalanságról tett tanúbizonyságot. Ezt nemcsak jobboldali szakértők hangoztatják, de baloldali gondolkodók is kénytelenek elismerni. Jó példa erre a jóléti rendszerváltozás kezdeti meghirdetése után Medgyessy 2003. augusztusi kijelentése arról, hogy a jóléti államok kora lejárt, tehát jóléti rendszerváltozásról sem lehet már beszélni. ]ó példa erre a bizonytalanságra az euró bevezetési dátuma körüli folyamatos huzavona, a külföldi konjunktúra-előrejelzések és az erre építő várakozás teljes kudarca, a 2003. évi költségvetés néhány héten belüli szétesése s a költségvetési hiány megbecsülésének hetenkénti váltakozása. Emlékezzünk, Medgyessy még 3,8 százalékról beszélt, néhány hétre rá kiderült, ez nem lehet kevesebb 4,6 százaléknál. )ó példa erre László Csaba pénzügyminiszter leváltása és Draskovics Tibor kinevezése s az, hogy az új pénzügyminiszter állandóan tagadja a megszorító csomagok szükségességét, ám a pénzügyi lépések és főleg azok trendje és logikája ennek valójában ellentmond. S lássuk be, valóban nem kizárható, hogy az EP-választás után komolyabb megszorító intézkedések is következnek.
Túl ezen, a Medgyessy-kabinet megbízhatatlanságát az is bizonyítja, hogy a kezdeti ígéreteiknek teljesen ellentmondó gazdasági utat járnak be. Amit ígértek, az lényegében egy szociáldemokrata gazdasági stratégia volt - emlékezzünk csak a Több pénzt az embereknek!, Több pénzt az önkormányzatoknak! szlogenekre. Ezzel szemben viszont amit megvalósítottak, az sok tekintetben egy neoliberális, monetarista-gazdaságipénzügyi vonal, ha egyáltalán van világos arca. A Több pénzt az önkormányzatoknak! kitétel két év után különösen megmosolyogtató, hiszen még nem volt olyan kormányzati periódus a rendszerváltozás óta, amikor nemcsak az ellenzéki, de még a kormánypárti irányítású önkormányzatok is arról panaszkodnak, hogy az állam szinte minden pénzt elvon tőlük, s ma már alapvető működési problémákkal küszködnek. De legalább ennyire nevetségesnek bizonyult a Több pénzt az embereknek! felkiáltás is, hiszen egy igen szerény mértékű személyi jövedelemadó-csökkentés mellett: jelentős egyéb adó- és áremelések (áfasávszintek emelése, vállalkozói adóformák emelése és bevezetése, erőteljes áremelések a lakosságot különösen érintő területeken stb.) következtében az embereknél nemhogy több pénz nincs, hanem inkább jóval kevesebb - vagyis inkább erősödött a központi elvonások mértéke. Itt jegyzem meg, hogy kifejezetten mókás volt a kormány részéről az otthonteremtési hitelrendszer megkurtításának indoklása. Eszerint azért is csökkentik le a hitelfelvétel lehetőségét, mert az emberek túlzottan nagy összegekkel tartoznak a bankoknak, s ez veszélyes rájuk nézve. Ha az embereket megkérdezték volna erről, meglepődve tapasztalták volna, hogy a lakosság döntő része inkább szívesen lesz adósa a bankoknak és az államnak, minthogy kevés készpénzéből ne tudjon tartós fogyasztási cikkeket, autót, lakást venni magának.
A belső vitákban, a kormányzat és az ellenzék eltérő számszerű értékelései között sokszor nehéz ésszerű mérleget vonni, még annak ellenére is, hogy néhány világos adatnak feltétlenül eligazító erejűnek kellene lennie. Mint például az infláció és a munkanélküliség alakulása, az államháztartási deficit és főleg a külső eladósodás mértéke, a GDP alakulása - s ezek az igazán kemény mutatók többsége nem túl kedvező. De mégis, egy nyitott gazdaságú, EU-tagország számára a külföld megítélése feltétlenül mértékadó lehet, még akkor is, ha sokszor indokoltan nem szeretjük, hogy külföldi, nemzetközi szervezetek mondják meg rólunk, hogy milyenek vagyunk, és mit kellene tennünk.
Márpedig az előző két év igazi negatív következményei itt mutatkoznak meg a legélesebben. Az utóbbi he-tekben-hónapokban rendre napvilágot láttak tekintélyes nemzetközi szervezetek és lapok értékelései (lásd többek között Világgazdasági Fórum, Deutsche Bank, Paribank, Európai Bank, Financial Times stb.), amelyek egybehangzó állításai szerint Magyarországgazdasági megítélése az eltelt két év alatt jelentősen romlott. Hazánk két évvel ezelőtti gazdasági mutatói alapján a tíz csatlakozó ország közül az első-második helyen állt, mára már viszont több hellyel estünk vissza ebből a vezető pozícióból - s ez egyértelmű kudarc, amely nem javítja esélyeinket az EU-ban. A magyar gazdaság utóbbi két éve kudarctörténet, s ez bizony a Medgyessy-kormány kudarctörténete.
De menjünk tovább, s nézzük meg a Medgyessy-kabinet demokratikus teljesítményét. Azt kell mondanom, hogy e tekintetben lesújtó, sőt aggasztó a jelenlegi kormány produkciója. Annak idején Medgyessy Péter kiemelten, hangsúlyosan ígérte meg, hogy az Orbán-kormány állítólagos antidemokratizmusa után helyreállítják a demokratikus gyakorlatot Magyarországon. Ehelyett a Medgyessy-kormány - ígéreteivel homlokegyenest ellenkezőleg - érzéketlennek bizonyult a demokratikus normák iránt, sokszor tudatosan, s ami még rosszabb, sokszor egyszerűen ösztönösen megsértette azokat. De miről is van szó?
Először is a 2004. május 22-i cikkemre utalnék vissza. Ebben egy, a XXI. Század Intézet által végzett kutatási projekt néhány eredményét mutattam be, amelyben azt vizsgáltuk, hogy az eddigi négy kormányváltás után milyen mértékű személycserék következtek be, vagyis az új politikai garnitúrák hogyan bántak (el) ellenzékükkel. Az adatok fényében egyértelműen kiderült, hogy amíg paradox módon a legkisebb mértékű személycserékre az Antall-kormány idején került sor, addig a legnagyobb, legátfogóbb leváltásokra, cserékre a Medgyessy-kormány szánta rá magát. Az átfogó, nemcsak a közigazgatást, hanem szinte minden szférát érintő (ráadásul a mai napig szűnni nem akaró) személycsere-sorozatot persze sokféle módon lehet magyarázni, lehet utalni az előd bár kisebb mértékű, de hasonló ténykedésére. Ami viszont feltétlenül új a Medgyessy-kormány ebbéli gyakorlatában, az az, hogy a tisztogatáson túl tudatosan és szervezetten törekedik az ellenzéki személyek tartós kiszorítására, kiiktatására is. Kirívó példa erre a közpénzügyi államtitkárság létrehozása, amely intézménynek kimondva-kimondatlanul alapvető feladata az Orbán-kormány volt vezetőinek, tisztviselőinek adminisztratív üldözése akár a büntetőjog eszközeivel is. Legalább ilyen látványos a független intézmények vezetői elleni támadássorozat is, gondolok itt a PSZÁF immáron volt elnökére, a legfőbb ügyészre, a bíróságokra, az MNB-elnökre, a köztársasági elnökre s újabban már az Alkotmánybíróságra is.
A Medgyessy-kormány az előző két évben nemhogy a két politikai tábor kibékítésére, s ez által kiegyensúlyozott politikai és társadalmi erőviszonyok kialakítására törekedett volna - ami a fejlett EU-tagállamokban immáron évtizedek óta természetes demokratikus norma -, hanem ellenkezőleg: az ellenzéki politikai tábor pozícióinak határozott legyengítésére, a prominens ellenzéki személyek kiiktatására s ezáltal egy sajátos hegemonisztikus hatalmi helyzet kialakítására törekedett és törekedik. Nos, ez velejéig ellentétes az EU normáival, amely, jól tudjuk, már régóta az egyes politikai irányzatok és ideológiák kölcsönös elismerésén és tiszteletén alapul.
Lehetne azonban még folytatni a sort, amely a Medgyessy-kormány demokratikus deficitét bizonyítja. Már a kezdet sem volt jó, hiszen emlékezzünk: szinte a kormány megalakulása után közvetlenül a pénzügyminiszter - a miniszterelnök jóváhagyásával - az adófizetők adatainak számítógépes lementésére adott utasítást, s csak az adatvédelmi biztos hathatós közbeavatkozására álltak el ettől a tervüktől. Több, a nyugati gyakorlatban járatos szakember mondta el akkor, hogy ez olyan mértékben törvénytelen és indokolhatatlan lépése volt a kormánynak - ráadásul Medgyessy tudtával -, amilyen lépésbe egy valamirevaló demokráciában simán belebukhatott volna egy kormány, legyen az bármilyen színezetű. De menjünk tovább: a külügyminiszter Kovács László ügyészséget sértő megjegyzését éppen nemrég ítélte el jogerősen ár bíróság, ami arra utal, hogy talán nem teljesen sikerült elsajátítania az államhatalmi ágak elválasztásával kapcsolatos első osztályos demokráciatanokat. Persze maga Medgyessy miniszterelnök sem dicsekedhet túlságosan a demokrácia mély interiorizációjával, hiszen aligha kétséges, hogy a közös EP-listával kapcsolatos tavaszi elképzelései egyaránt megrázó erővel hatottak liberális, szociáldemokrata és konzervatív vezető EU-politikusokra, olyannyira, hogy Magyarország politikai tekintélye komolyan veszélybe került.
S végül meg kell állapítanunk, hogy maga az Alkotmánybíróság is igen rossz bizonyítványt állított ki a Medgyessy-kormány jogérzékéről, demokratikus érzékenységéről, hiszen két év alatt immáron kilenc esetben, kilenc témakörben utasította vissza a kormány törvényeit vagy törvényjavaslatait alkotmányellenesség miatt. Ilyen lesújtó bizonyítvánnyal eleddig csak a Medgyessy-kormány büszkélkedhet. Jellemző a kormány reakciója: egyes körök máris tervbe vették az Ab működési feltételeinek törvényi átalakítását.
Mindez összességében azt mutatja, hogy a Medgyessy-kabinet nemhogy példát mutatott volna demokráciából, ellenkezőleg: tevékenységében antidemokratikus vonásokat fedezhetünk fel, amelyek mögött időnként világos autokratikus törekvések mutatkoznak meg.
Harmadikként, rövidebben a külpolitikáról. A legalapvetőbb baj itt is az, mint a gazdaságpolitika esetében: nagyon kérdéses, hogy van-e egyáltalán markáns, kiszámítható és következetes külpolitikája a magyar kormánynak. A legtöbb jel arra mutat, hogy nincs. Legelőször is, a magyar kormány, a Külügyminisztérium képtelen volt a mai napig eldönteni, hogy hová helyezi a külpolitika prioritásait a nagy nemzetközi szervezetek és országok viszonylatában. Úgy is mondhatnánk, hogy a kormány Kállai-kettőst játszik az Egyesült Államok és a NATO, illetve az Európai Unió között. Miközben közeledik az EU-tagsághoz, a németek és a franciák minden tiltakozása, óvása ellenére Medgyessy aláírja az iraki háborúpárti nyolcak levelét, majd tettét mintegy megbánva, később igyekszik Canossát járni Párizsban és Berlinben. Másfelől, iraki katonai jelenlétet vállal a kormány, ám az utóbbi hónapokban képtelen észrevenni, hogy a fogolykínzások óta erkölcsileg teljességgel ellehetetlenült az USA helyzete Irakban, sőt a világ egy jelentős része előtt is, ennek ellenére a magyar katonai jelenlét indokolhatóságáról zavaros és szinte naponta változó nyilatkozatokat tesz.
A nagypolitikai orientációzavar persze önmagában is káros az ország érdekeit tekintve, de igencsak kétséges, hogy a szomszédsági viszonyban, illetve a határon túli magyarokat illetően mennyire hatékony a nemzeti külpolitika. A román miniszterelnök két év alatt legalább háromszor alázta porig a magyar miniszterelnököt, s az a baj, hogy ezt az utóbbi talán észre sem vette. A másik: fájdalmas híreket hallani arról, hogy Délvidéken egyre többször vernek meg magyar embereket egyszerűen nemzetiségi alapon, ám a hírek ellenére egyetlen komoly lépésről sem hallunk a magyar Külügyminisztérium részéről. Mint ahogyan Bayer Zsolt író román határról való visszatoloncolásával kapcsolatban is gyalázatos volt az a hallgatás és cselekvéstelenség, amit ez ügyben Kovács László felmutatott.
Látványosnak szánt látszateredmények az egyik oldalon, időnként vérlázító semmittevés a másik oldalon, s összességében komoly tétovaság és bizonytalanság - ez lenne tehát a külpolitika "sikeres" mérlege.
S végül - de valóban nem utolsósorban - a kormány erkölcsi teljesítményéről. Nos, a fentiekhez képest is itt ütközünk a legszánalmasabb teljesítménybe. A kép azért lesújtó és főleg nyugtalanító, mert a kormány - a mindenkori kormány - erkölcsi kiüresedése, elsivárosodása erős hatással van az egész magyar társadalom morális állapotára is.
A Medgyessy-kormány erkölcsi szempontból olyan sok sebből vérzik, hogy terjedelem hiányában csak távirati stílusban sorolnám fel a legszembetűnőbb jelenségeket.
1. magyar kormány miniszterelnökéről utólag derült ki, hogy III/II-es szt-tiszt volt a pártállami diktatúrában. Kísért a D-209-es múlt, ami nemcsak önmagában probléma, hanem azért is, mert az ország nem rá szavazó fele egyszerűen képtelen elfogadni kormányfőjének Medgyessy Pétert. Ez pedig folyamatos legitimációs és erkölcsi problémákat vet fel, ami teljes egészében meglátszik a magyar közélet állapotain.
2. Medgyessy Kiss Elemért azzal az indokkal távolítja el 2003 elején, hogy az erkölcsi szempontok magasabbak, mint a törvény betűje. Ezzel a miniszterelnök olyan mércét állított fel, amit azóta folyamatosan lever. Azóta államtitkárokról és miniszterekről derült ki, hogy talán törvényileg nem, de erkölcsileg minimum vitatható lépéseket tettek, ám mindegyikük a helyén maradt.
3. Már maga Ron Werber alkalmazása sem volt éppen morális csúcsteljesítmény (Romániában Iliescu kampányában ez az úr a magyar kártyát - azaz a magyarellenességet mint kampányfogást - vetette be), ám a werberi háborús logika titkos elfogadása az MSZP vezetői részéről már végképp nem erkölcsi hőstett, különösen, ha meg is fogalmazzák - lásd Tóbiás -, hogy a kampányban az erkölcs egyszerűen nem számít, de még a jog sem túlságosan, a cél szentesíti az eszközt. Ezzel az MSZP és a kormány átlépte a Rubicont: azt állítják és vallják, és úgy is cselekednek, hogy a politika az politika, az erkölcs az meg erkölcs - s a kettőt nem szabad összekeverni.
4. És a legfontosabb: a Kulcsár Attila-féle bróker-botrány minden eddigi botrányok legnagyobbika, ugyanis itt kormánydöntések közvetett eredményeként tízmilliárd forintokat sikkasztottak el és mostak tisztára többek között Medgyessy Péter volt bankján keresztül, s kerültek a pénzek, ki tudja, milyen zsebekbe. Az eddig ismertté vált lehallgatási jegyzőkönyvek alapján Kulcsár vezető kormányzati és MSZP-s politikusokkal állt szoros kapcsolatban, többszöri találkozó zajlott le közöttük. A gyanú bizony fennáll, s ha e gyanúnak akár egy része is igaz, az normális demokráciákban a kormány bukásához kellene hogy vezessen. A válasz? A kormány és az MSZP vezetői, parlamenti képviselői - lásd parlamenti brókerbizottság - minden elképzelhető és elképzelhetetlen eszközt bevetnek annak érdekében, hogy a brókerbotrányból ne derüljön ki semmi érdemi. Ez döbbenetes és szánalmas, ez valóban a magyar demokrácia mélypontja, s valóban hosszú távon veszélyezteti a magyar demokrácia komolyságát, hitelességét, tartását. De egy pillanatig se higgyünk azoknak, akik legyintenek, s azt mondják, ebből az ügyből sem lesz, nem lehet semmi, most sem lesznek következmények. Ha ezt elfogadja a közvélemény, mi, állampolgárok, akkor végérvényesen és visszavonhatatlanul védtelenné válunk a hatalommal szemben, akkor mi magunk is nemet mondunk politika és erkölcs elválaszthatatlanságára.
Mindezek alapján azt gondolom, hogy a Medgyessy-kormány erkölcsi szempontból nem felel meg az Európai Unióban megszokott erkölcsi normáknak és követelményeknek.
Ám összegzésképpen vegyük mind a négy szempontot együttesen figyelembe. Ebből kiindulva megerősítem, hogy a reális félidős osztályzat az egyketted, s a kormány valóban a bukás szélén áll. De hogy mi legyen végül is a kormány sorsa, azt ne mi, elemzők döntsük el. Sokat segít majd e vonatkozásban a közelgő EP-választás, amelynek lehet, hogy végre lesznek következményei is.