Kormányváltás számokban I.

A rendszerváltást követő négy kormányváltást vette górcső alá egy vizsgálat keretében a XXI . Század Intézet . Az egyes váltások politológiai és szociológiai szempontú vizsgálatának eredményeit a Kormányváltás számokban című konferencia keretében ismertették a kutatás résztvevői.

A konferenciára május 20-án került sor a XXI. Század Intézet Határőr úti székházában. A levezető elnök, Lánczi András politológus volt, aki elmondta, hogy a vizsgálatot tavaly indította el az Intézet , abból a célból, hogy pótolja az e témában végzett szisztematikus feltárások hiányát. Mint hozzátette, a közvélemény körében a mai napig vita tárgyát képezi, hogy melyik kormány hajtott végre nagyobb személycseréket, illetve lépett fel keményebben az ellenzékkel szemben az elmúlt 14 évben. Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására tettek kísérletet a kutatás résztvevői.

Pesti Sándor: A kormányváltások nemzetközi (európai) tapasztalatai

Németország, Franciaország és Anglia kormányváltási gyakorlatát vizsgálta, és hasonlította össze Pesti Sándor politológus előadásában. Ezen belül is nagy hangsúlyt helyezett a patronázsra, azaz arra a kinevezési elvre, amely politikai bizalmon és lojalitáson nyugszik.
Hangsúlyozta, hogy a három ország összehasonlításakor figyelembe kell venni azok eltérő közjogi struktúráit.
Németország kapcsán ismertette a 150 éve létező politikai köztisztviselő fogalmát, amit törvényesen 1985-ben fogalmazott meg a köztisztviselői törvény, de amely implicite már sokkal korábban jelen volt a német közigazgatásban.
Németországban szövetségi szinten 7 köztisztviselői kategória létezik, a közigazgatási államtitkár, a helyettes államtitkár, a legfőbb ügyész, a titkosszolgálati vezető, a nagykövet, a kormány sajtóvezetője, valamint a polgári szolgálatok megbízottja. Kormányváltáskor az első kettő tagjait küldhetik el, akik ilyenkor ideiglenes nyugdíjba kerülnek, és akik ebben az esetben alapfizetésüket egészen a nyugdíjhatár eléréséig kapják továbbra is.
Az NSZK megteremtése óta Németországban három kormányváltás volt. Ezek alakalmával 1969-ben 115 köztisztviselőből 38-at küldtek el, 1982-ben 128-ból 48-at, míg 1998-ban 136-ból 71-et bocsátottak el. Összehasonlítva a további adatokat megállapítható, hogy az elbocsátottak átlagéletkora egyre alacsonyabb volt.
Az elbocsátottak 69 százalékánál volt megfigyelhető erős politikai kötődés, míg a megtartottak esetében ez az arány csupán 20 százalék volt. Az újonnan felvettek 72 százalékának volt előzőleg politikai kötődése, és 80 százalékuk átlagosan 25 éves köztisztviselői múlttal rendelkezett.
Mindebből az a következtetés vonható le, hogy a politikai lojalitás fontos szempont volt a tisztviselők kiválasztásakor, de jelentős szerepet kapott a ráteremettség is. A kormányváltáskor leváltottak száma elég magas volt -- mondta Pesti Sándor.
A politológus szerint Franciaországban is hasonló tendencia figyelhető meg. Ők a tisztviselők egy részét oly módon különítették el, hogy 30 fős miniszteri kabineteket hoztak létre, ahol a németországi politikai köztisztviselőknek megfelelő emberek dolgoztak. A patronázs 1981-ben jelent meg Franciaországban, amikor is 129 miniszteri igazgatóból 64-et bocsátottak el. Ez az arány később tovább nőtt, majd a ´90-es évekre "normalizálódott" 45-55 százalékon.
Angliában találkozhatunk a legideálisabb állapotokkal -- hangsúlyozta. A közigazgatás csúcsembereit itt szakmai alapon választják. Általában idős korban kerülnek a posztra a tisztviselők, akik jelentős szakmai múlttal rendelkeznek a területen.
A politikai patronázs tehát a pártelvű demokráciából következik, de nyugaton jelentős szerepet kap a szakmai rátermettség is -- mondta összegzésként Pesti Sándor.

Az 1990. évi kormányváltás és következményei

A demokratikus átmenet kezdetének nevezte előadásában az 1990-es kormányváltást Kiszelly Zoltán politológus. Mint elmondta, lengyel mintájú, felülről indított átmenet volt ez, amelynek részesei voltak az előző rendszer vezetői is. Szűk értelmezésben Kádár János 1988-as leváltásától az 1990. októberi választásokig terjed ez az időszak.
A periódust jellemezve elmondta, hogy megkezdődött a kormányfő szerepének megerősödése, amelyet azonban Antall József nem tudott kihasználni. A rendszerváltáskor 15 ezren álltak a pártállam alkalmazásában. ´91-ben a politikai elit körében 80-90 százalékos volt a személycsere, míg a politikai vezetésből 10 ezer főt váltottak le. A régi vezetők nagy része idős volt, sokan közülük átmentek a gazdasági szférába.
A változások közül kiemelte, hogy a 14 minisztérium között 3 új tárca volt, illetve a kollektív testületek által végzett feladatokat egy-egy ember vette át. Jó példa erre a köztársasági elnök tisztsége, amelyet korábban az elnöki bizottság töltött be.
Kiemelt szerepet kapott a belügyminiszter, aki egyfajta kormányfő-helyettesi szerepet kapott, ami aztán tovább erősödött a Horn-kormány idején, amikor a koalíciós társ első embere került erre a posztra.
Kiemelte, hogy a felsővezetők körében lezajló személyi változások hamarabb következtek be a hatalom központjához közelebb álló intézmények körében, mint amelyek távolabb helyezkedtek el. Ennek megfelelően a televízió, a rádió, a KSH, vagy a bankok élén jelentősebb személycserék történtek, míg a 21 országos hatáskörű szervezetből az Antall-kormány csak egyet szüntetett meg, és egyet hozott létre. A politikai történéseknek erős befolyása volt a változásokra, különösen jelentős hatása volt a taxisblokádnak a politikai, közigazgatási struktúrára.
A kormány legitimációja, mozgástere elég jelentős volt a ciklus elején. Az MSZP háttérbe szorult, tagjai az átmentéssel voltak elfoglalva. Bár a kormánypárt meghirdette a vezetés és az elit körében a "Tavaszi nagytakarítást", de az inkább a politikai szférára vonatkozott, és nem gondoltak a gazdaság területére. Az előző rendszer tagjai, a pártállam szereplői ezt kihasználva erre a területre mentek át, és később innen tértek vissza a közéletbe.
Karácsony Gergely szociológus vizsgálódása közben arra a kérdésre kereste a választ, hogy honnan jött az Antall-, Boross-kormány közigazgatási elitje? "Tetszettek volna forradalmat csinálni!" -- idézte Antall József, néhai miniszterelnök ominózus mondatát annak kapcsán, hogy megállapította, az új gárda erősen alapozott az előző rendszer elitjére. 80 százalékban többgenerációs értelmiségi családból származtak, elit egyetemeken tanultak.
1990-ben a 14 politikai államtitkár közül 13 már korábban is közigazgatási területen dolgozott, hárman ugyanabban a minisztériumban tevékenykedtek, és szinte valamennyien magas posztot töltöttek be régebben is.
A ciklus végét sokan nem érték meg, az első félévben nagyrészt az MSZP emblematikus figuráit küldték el. A ciklus végére már nincs olyan tisztviselő, aki a rendszerváltást megelőzően is hasonló posztot töltött volna be. Az újak többsége alsóbb szintről jött, és megjelent a politikai patronázs is, hiszen a kormány utolsó évében már két MDF közeli államtitkárt is kineveztek.
1990-ben 50 helyettes államtitkár volt, az ő esetükben a korábban is hasonló beosztásban dolgozók aránya kisebb volt, mint a más területről érkezőké. A politikai kötődésűek aránya rendkívül alacsony volt.
Hangsúlyozta, hogy mindebből kiderül, hogy a rendszerváltást követő kormányok közül az Antall-kormány tudta legkevésbé érvényesíteni politikai hatalmát.
Az 1994. évi kormányváltás és következményei
A közjogi rendszer erős megváltoztatásának terve jellemezte az 1994-es kormányváltást - hívta fel a figyelmet előadásában Lakner Zoltán politológus. Ennek egyik eleme volta köztársasági elnök közvetlen megválasztásának elképzelése, illetve a miniszterelnöki hatalom limitálása a kabinet kiterjesztése, és nagy tárcák létrehozása révén. Mindezzel a szocialista-szabaddemokrata kormány demokratikus elkötelezettségét akarta bizonyítani - tette hozzá.
A szocialisták úgy vélték, hogy gazdasági válság alakult ki, ezért meghirdették az "olcsóbb állam" létrehozását. Ugyanakkor megjelöltek olyan területeket, amelyeknél szükséges az állami szerepvállalás fenntartása.
"Szakértelem kerüljön kormányra!" - idézte Lakner Zoltán az MSZP választási szlogenjét, amelyből kiderül, hogy a szocialisták önképét a szakértői attitűd határozta meg. Ebben segítette őket a politikai közhangulat 1994-re történő megváltozása, amelynek révén a szocialisták államvezetési tapasztalata előnyére vált.
Ez legitimitási alapot adott nekik a személycserékre. Azt a képzetet keltették, hogy az eddigi "dilettánsok" helyét mostantól átveszik a szakértők.
A két kormányzópárt eltérő okokból akarta megvalósítani az átalakításokat. Az SZDSZ a főhatalom megszerzésére törekedett, míg az MSZP a miniszterelnök alkotmányos jogköreit akarta visszaszerezni. A Horn-kormány alatt folyamatban volt tehát a miniszterelnöki hatalom kibővülése.
A szakértelem, mint vezérelv egyértelműen csak üres szlogen volt az MSZP részéről - mondta Kern Tamás , aki szerint ezt bizonyítja az a tény, hogy a Horn-kormány mind a 14 minisztere párttag és országgyűlési képviselő volt. A teljes ciklus alatt mindössze négy olyan minisztere volt a kabinetnek, aki nem volt párttag.
Kiemelte, hogy koherens kormányzati filozófia helyett szlogenek jellemezték a kormányt. Jelentős változások ennek megfelelően nem is következtek be a kormányváltás után a közigazgatási struktúrában. Csak a legszükségesebb helyeken módosítottak, így a 14 minisztériumból 12 maradt összevonások révén, egy tárca nélküli miniszter volt a kabinetben, és csak ´99-ben hozták létre privatizációért felelős tárca nélküli miniszter tisztségét. Az SZDSZ befolyásoló szerepre törekedet a gazdaság felett, de ennek ellenére a kormányon belül nem voltak jelentős pozícióik ezen a területen.
1997-ben megszületett az államtitkárokról, miniszterekről szóló törvény. A kormány hatáskörébe helyezték a helyettes államtitkárok számának meghatározását. A Miniszterelnöki Hivatal szerepe megerősödött a kormányzati koordinációban, új kabinetek jöttek létre. Létrehozták a Koalíciós Egyeztető Tanácsot, amelyben politikai felelősség nélküli döntéshozók voltak.