Önálló külpolitika kell

Az uniós tagság nemhogy fölöslegessé teszi, még inkább igényli, hogy az ország önálló külpolitikai véleményt fogalmazzon meg - ebben egyetértettek a XXI. Század Intézetben a hét végén rendezett tanácskozás résztvevői. Kissé sarkítva úgy is lehetne fogalmazni: csak ebben értettek egyet. Hogy van-e konszenzus a magyar külpolitikai kérdésekben, ez például már erősen vitatott kérdés is volt.

Balogh András - aki Medgyessy Péter miniszterelnök nemzetközi stratégiai főtanácsadója - úgy vélte: ma is megvan a konszenzus a külpolitika alapvető kérdéseiben, hiszen a parlamenti pártok közül egyik sem vonta kétségbe az elveket, amelyeken az ország európai integrációs elkötelezettsége, a szomszédokhoz fűződő viszony és az atlanti politika nyugszik. E hármas prioritás mindmáig elfogadott, és tiszteletben tartották.
Szemerkényi Réka, a XX. Század Intézet Stratégiai Tanulmányok Központjának vezetője ezzel ellentétben azt fejtette ki: amikor Orbán Viktor miniszterelnök megkötötte a megállapodást román kollégájával, Adrián Nastaséval, törés következett be az addigi konszenzusos külpolitikában. Az akkor ellenzékben lévő mai kormánypártok kihátráltak a státustörvény mögül, s azóta is következetesen annak "kiürítésén" dolgoznak. Szemerkényi azt mondta: noha egyes külpolitikai döntésekben egyetértés van, stratégiai ügyekben viszont nincs konszenzus.
Balogh fenntartotta véleményét: a külpolitikai vonalvezetésben korántsem annyira drámai a helyzet, mint azt a napi belpolitikai villongások mutatják. A magyar külpolitika realitásokra épül, és sikeresnek mondható. A szomszédságpolitikában továbbra is érvényesül a két vezérelv: 1. a határok sérthetetlensége mellett 2. a mindenkori kormányzat elkötelezett a határon túli magyarság sorsának jobbításában, még ha az eszközök különböznek is.
Szent-Iványi István, az Országgyűlés európai integrációs bizottságának SZDSZ-es elnöke szerint igaz, hogy a hármas prioritás érvényben van, ám a részletkérdésekben soha nem volt egyetértés a magyar külpolitikát illetően. Felidézte, amikor tíz éve egy vezető brit diplomata úgy fogalmazott: Magyarország szomszédsági politikájában éppen olyan civakodó és nacionalista, mint Románia vagy Szlovákia. A nemzetközi megítélés 1998-ra megváltozott, és sikeresnek tekinthető az Orbán-kormány külpolitikájának első két esztendeje. Kormányokon átívelő tendenciának nevezte Magyarország erős atlanti elkötelezettségét. Jelenleg az Egyesült Államok az egyetlen hiteles és stabil tényező, amely garantálhatja a világ különböző régióiban a biztonságot - fűzte hozzá Szent-Iványi.
Borhi László történész távlatosabb látásmódból úgy fogalmazott: száz év óta először áll fönn olyan történelmi elágazási csomópont, amikor a magyar külpolitikának nem olyan válságokra kell reagálnia, amelyek az ország és a nemzet létének fenyegetettségéből adódnak. Oroszországgal kapcsolatban azt hangsúlyozta: a térség energiaellátásában továbbra is döntő fontosságú tényező, az ország minden felületes elemzés ellenére továbbra is katonai nagyhatalom. Borhi szerint a magyar külpolitikának az USA és Nyugat-Európa kapcsolatában - például Irak vonatkozásában - megmutatkozó véleménykülönbségeket óvatosan kell kezelnie.
Az előadók között egy alapvető kérdésben volt feltétel nélküli konszenzus: a magyar külpolitikának nincs meg a megfelelő háttérintézményi-kutatói bázisa ahhoz, hogy tudományos megalapozottságú döntések szülessenek. Márpedig az európai uniós és NATO-kötelezettségek elkerülhetetlenné teszik, hogy Budapest stratégiai koncepciót alakítson ki olyan nemzetközi kérdésekben, mint a Kínához fűződő viszony vagy a közel-, illetve közép-keleti helyzet.