Kettős szorításban
Térségünkben kétféle eszköz is megfigyelhető az orosz gazdasági befolyás fenntartására. A nyomásgyakorláshoz egyrészt szinte korlátlan orosz tőke áll rendelkezésre, másrészt Közép-Európa országaiban még működik az elmúlt negyven évből örökölt személyi kapcsolatrendszer, az úgynevezett kapcsolati tőke is - szögezi le Szemerkényi Réka. A Magyar Új Atlanti Kezdeményezés elnökét, a XXI. Század Intézet Stratégiai Kutatások Központjának vezetőjét a gazdaság és politika összefüggéseiről kérdeztük.
- Mindenkit foglalkoztat a nemzetközi olajigények folyamatos növekedése. Az iraki háború sokakban keltette azt a félelmet, hogy a szokásos piaci eszközök mellett ismét előtérbe kerülhet az erő alkalmazása egy-egy nemzet olajigényének biztosításához. Milyen mértékben növekszik a fogyasztás, és ennek milyen következményei lehetnek a gazdasági világrendre nézve?
- Az olajigény igen gyorsan növekszik. Míg 2002-ben 77 millió hordó olajat igényelt a világpiac, addig alig húsz év múlva ez a szám 120 millióra fog emelkedni. A növekedés fő motorjai jelenleg és a jövőben is az amerikai nemzetgazdaság, valamint a délkelet-ázsiai országok. Szakértők egy része szerint a szükséges olajmennyiség többsége az OPEC-tagállamokból fog származni, mások viszont az új, pontosabban régi-új szereplők megjelenésére és előretörésére hívják fel a figyelmet. Megjelenésük komoly változásokat idéz majd elő a ma ismert politikai, gazdasági és stratégiai kapcsolatrendszerekben is. Ezek a változások valójában már elkezdődtek, sőt nem kevés jelét tapasztalhatjuk annak, hogyan hatnak a világrendre. Mivel egyelőre felszín alatti gazdasági-politikai mozgásról van szó, nem egyértelmű: mely döntések hátterében állnak az új erőviszonyokra utaló reagálások.
- Amikor az olajpiac jövőjéről beszélünk, általában a Közel-Kelet stabilitására gondolunk. Az iraki háború is a Közel-Kelet megnövekedett stratégiai fontosságára figyelmeztetett. Milyen új, illetve régi-új szereplőkre kell odafigyelnünk az OPEC-országok mellett?
- A világ összenergia-előállításának 13 százalékát adó Oroszországot a rangsor harmadik helyén találjuk. Oroszország területén a világ nyolcadik legnagyobb olajtartaléka húzódik meg. A még feltáratlan olajtartalékait is beleértve a 27 százalékával a Perzsa-öböl után Oroszország - a volt szovjet tagállamokkal együttvéve - a második helyen áll, feltáratlan gáztartalékait tekintve pedig az első helyet foglalja el. 2000 óta Oroszország különösebb hírverés nélkül, de folyamatosan növeli olajkitermelését, gyakorlatilag évi félmillió hordóval. Ezalatt a világ energiaigénye stagnált, tehát az orosz kitermelés bővülése miatt az OPEC-tagállamok 3,5 millió hordóval csökkenteni kényszerültek kitermelésüket, hogy az árszintet tartani tudják. Moszkva később ugyan tett egy szimbolikus gesztust az OPEC-tagállamok felé, de az ügyleten Oroszország kétségkívül jelentős profithoz jutott. Olyannyira, hogy ennek következtében az orosz cégek újra megjelentek a nemzetközi piacon, s mára Szaúd-Arábia után a világ második legnagyobb olajexportőrévé váltak. A Szovjetunió összeomlása előtt a szovjet állami olajcégek évi 12,5 millió hordó olajat termeltek, ami az egy ország által kitermelt legnagyobb mennyiség. Ma az olajbevételek súlya, fontossága az orosz nemzetgazdaságban megkérdőjelezhetetlen. Oroszország teljes keményvaluta-bevételeinek 50-60 százaléka, teljes bruttó hazai termékének, GDP-jének 20 százaléka az energiakivitelből származik, adóbevételeinek negyedét az olajszektor adja. 2000-ben az orosz csúcsvállalatok forgalma 70 százalékkal nőtt, s elérte az 59,2 milliárd dollárt, és így 8,1 milliárd dollárt fizettek be az orosz államkasszának.
- Milyen politikai következményei lehetnek ennek? A gazdasági megfontolások milyen szerepet játszanak az orosz bel-és külpolitikai életben?
- Putyin elnök napjaink nemzetközi világának talán egyik legnagyobb formátumú politikusává vált. Határozott, higgadt, és legfőképp igen aktív bel- és külpolitikát folytat. Célt és irányt szab az orosz kormányzatnak és annak az országnak, melyet az ő hivatalba lépéséig, valljuk be, sokan igen nehezen kezelhetőnek tartottak. Ha csak a gazdasági racionalitást nézzük, a fenti adatok fényében gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy az energiakérdés ne játszana szerepet az orosz külpolitika alakításában Európa, Közép-Európa, a Baltikum, sőt az Amerikai Egyesült Államok vonatkozásában is. Európa tekintetében például érdekes fejleménye az utóbbi éveknek, hogy az energiaellátás kérdése meghatározóvá vált az Oroszországhoz fűződő kapcsolatrendszerben. Oroszország biztosítja Európa gázszükségleteinek közel 20, olajigényeinek pedig mintegy 16 százalékát. 2000 októberében Putyin elnök energiaügyi stratégiai partnerségi megállapodást irt alá az Európai Unióval (ez az úgynevezett Natural Gas Pact). Ennek eredményeképp 2000-ben az Európába irányuló orosz gázexport 200 milliárd köbméterre emelkedett. Oroszország gázmonopóliuma, a Gazprom német, francia és olasz vezető gázcégekkel közösen konzorciumot hozott létre egy kétmilliárd dollár értékű gázvezeték megépítésére - Ukrajnát elkerülve - Fehér-Oroszországon, Lengyelországon és Szlovákián keresztül. Kapacitása 60 milliárd köbméternyi gáz Európába történő szállitását teszi majd lehetővé. Nyugat-Európa így az orosz gáz legfőbb piacává vált, s az alacsony szállítási költségek miatt pedig Oroszország Európa legolcsóbb gázszállítója lett.
- A gazdasági érdekek egybeesése, a létező piaci igény kielégítése kölcsönösen előnyös mindkét f él számára. Ezek azok a politikai következmények, melyeket említett?
- Nyugat-Európából általában azt szoktuk hallani, hogy Európa e kapcsolatrendszerből politikailag is profitálni képes, hiszen az orosz gazdaság megerősödése az ország hosszú távú stabilitását segíti elő. Ez Európának legalább annyira érdeke, mint Oroszországnak. Az orosz államnak kétségtelenül szüksége van Európára mint energiapiacra. Különösen német és francia részről azzal az optimista megjegyzéssel szokták ezt még kiegészíteni, hogy a szorosabb gazdasági szálak nemcsak az eurót, hanem az európai értékeket is folyamatosan szállítják Oroszország felé. Ezt természetesen csak hosszabb távon lehet majd bizonyítani vagy cáfolni. De vannak ennek a megerősödő kapcsolatrendszernek kevésbé hosszú távú politikai következményei is. Talán pusztán csak véletlen időbeli egybeesésről van szó, de sokan megjegyezték a 2000 októberében megkötött szerződés után nem sokkal kiadott, a csecsen helyzet értékeléséről szóló EU-nyilatkozatról, hogy azt a korábbi uniós véleményhez képest jóval enyhébb szóhasználat jellemzi. A korábbi nyilatkozat ugyanis élesen bírálta az orosz katonai beavatkozást Csecsnyában. Érdemes azt is megfigyelni, hogy az orosz reagálások ebben az időszakban (például a NATO koszovói műveleteire, Milosevics eltávolítására vagy a NATO bővítésére vonatkozóan) szintén enyhébb hangvételűek. Nyilvánvalóan nem lehet a diplomáciai enyhülést kizárólag a gazdasági érdekek alakulásához kötni, de naivitás lenne nem észrevenni az energiapolitika súlyát a diplomáciai döntéshozatalban. Egy optimista olvasatban lehetséges, hogy hosszú távon az energiaszektorból származó bevételek adják majd az orosz gazdaság újjáépítésének és modernizációjának alapját. Ugyanakkor - különösen
itt, Közép-Európában - fel kell tenni azt a kérdést, hogy az energiaszempontok tisztán gazdasági természetű döntéseket produkálnak-e, vagy van egyfajta „kettős használata" is az energiapolitikának. Azaz nem pusztán a gazdasági érdekérvényesítés jeleit látjuk, az energiapolitika a politikai, gazdasági, stratégiai célok elérésének eszköze is lehet egyben. Ha a jelenlegi olajpiaci trend folytatódik, akkor Oroszország az OPEC-tagállamokat az olajkitermelés jelentős visszafogására kényszerítheti. S ha mindezt azzal a stabilitást ígérő politikai kapcsolatrendszerrel támasztja alá, ami a Közel-Keleten hiányzik, a kapcsolat stratégiaivá válhat akár Európa, akár Amerika számára.
- Hogyan lehet ezt a mi térségünkre vonatkoztatni?
- Közép-Európából nézve az orosz energiapolitika szempontjainak érvényesítése olyannyira nyilvánvaló, hogy itt már nem az a kérdés, van-e kapcsolat az energiaérdekek vagy a külpolitika között. Sokkal inkább az, hogy vajon a gazdasági érdekek határozzák meg a külpolitikát, vagy a külpolitika a gazdasági érdekek érvényesítését. Kétféle eszköz is megfigyelhető az orosz dominancia fenntartására. Egyrészt szinte korlátlan tőke áll rendelkezésére a nyomásgyakorláshoz, másrészt Közép-Európa országaiban fennmaradt az elmúlt negyven évből eredő személyi kapcsolatrendszer, az úgynevezett kapcsolati tőke is. A mi térségünkben nemigen lehet kétség afelől, hogy az orosz gazdasági jelenlét politikailag nem értékmentes. Az USA-ban a Szaúd-Arábiától és a Közel-Kelettől való olajfüggőség már a szeptember 11-i csapás előtt a rendszeres aggodalom és kritika tárgyát képezte. A terrorizmus elleni harcban az amerikaiak és az oroszok már kinyilvánították közös érdeküket. A fentiek alapján az orosz-amerikai kapcsolatok átalakulásának energiastratégiai motivációi is lesznek a hidegháború utáni világban. Az a tény viszont, hogy Amerika nemcsak olajimportőri, hanem termelői érdekeket is érvényesít, jelzi: a két országnak közös, de egymással ütköző érdekei is vannak az olajpiacon. Az iraki háború rávilágított arra, hogy az Európa-Oroszország-Amerika-Közel-Kelet „négyszög" belső dinamikájának átalakulása jelentős átrendeződést hozhat a nemzetközi kapcsolatrendszerben. A XXI. század alapkérdése az lesz, a nagy energiaimportőrök (mint Európa vagy Amerika) értékrend-exportőrökként hatnak-e a világrend alakulására. Vagy esetleg az energiakivitelnek lesz (esetleg már most is van?) egy „kettős", gazdasági és politikai használata. Tehát inkább a meghatározó energiakiszállító lesz képes a mainál jobb politikai érdekérvényesítésre az importőrök rovására.