"A kormány első éve" - konferencia

Schmidt Mária: Nagy tisztelettel köszöntöm Önöket a XXI. Század Intézet nevében. Mai konferenciánknak címe "A kormány első éve". A Medgyessy-kormány első évéről az elmúlt napokban számos elemzés látott napvilágot, politológusok, újságírók, szakértő-elemzők fejtették ki véleményüket. Maga a kormány is értékelte saját tevékenységét.
Mi arra tettünk itt kísérletet, hogy egy olyan értékelő beszélgetést hozzunk össze, ahol mind a két oldal szempontjait együtt tárjuk Önök elé. Mind a két oldal értékelését megismerhetjük ma délután, egymást követően, egymással ütköztetve, egymással vitázva. Remélem, nagyon tartalmas délutánnak nézünk elébe. Előadóink vagy aktív szereplői a mostani kormánynak, illetve voltak az előzőnek, vagy politológusok, vagy olyan közéleti szereplők, akiknek érdemi mondanivalójuk van az elmúlt egy esztendővel kapcsolatban. Nagyon szeretnénk, ha Önök is aktívan részt vennének a beszélgetésben, hozzászólásaikat és kérdéseiket várjuk. Most arra kérem Fricz Tamást, a XXI. Század Intézet vezetőjét, hogy ő elnököljön a mostani ülésen. Bízom abban, hogy a másik előadónk is előbb-utóbb megérkezik, bár a Főváros közlekedéspolitikájának a vizsgálata nem tartozik a mai megvitatandó témáink közé. Talán nem lenne felesleges egyszer a dugókról és a közlekedési káoszról is tartani egy vitát, de nem hiszem, hogy ott különösebb véleményütközésekre kerülne sor. Azt hiszem, e kérdésben mindenkinek a tapasztalatai egyformák.

Fricz Tamás: Jó napot kívánok, én is köszöntök mindenkit nagy-nagy szeretettel. A közgazdaságtani szempontú elemzéssel kezdjük. Csaba László reméljük, hogy úton van, mindenesetre akkor annyiban változik a program, hogy először Cséfalvay Zoltán tartja meg előadását. Módszertani szempontból annyit hadd tegyek hozzá, hogy mint láthatják, negyedórás előadások lesznek, és én kérem is most az előadóinkat és a leendő előadókat, hogy ezt igyekezzenek betartani, mert tényleg szeretnénk tartani az időpontot, és nem szeretnénk az éjszakába nyúlóan elhúzni ezt a konferenciát. Tehát először majd a közgazdaságtani szempontú elemzéssel kezdjük, utána következik a kormányzás- technikai szempontú elemzés, itt Kis Elemér volt kancelláriaminisztert, illetve Stumpf Istvánt, szintén volt kancelláriaminisztert kérjük meg előadás tartására. Aztán következik az európai uniós szempontú elemzés. Itt Somody Imre, valamint Navracsics Tibor tart előadást, és végül, de talán nem utolsósorban kerül sor a politológiai szempontú elemzésre, itt jómagam, Csizmadia Ervin, Schlett István és Bozóki András tart tizenöt perces előadásokat. Minden egyes etap után vita lenne. Úgyhogy először meghallgatjuk a két-két, illetve négy előadót, és utána hozzászólások, vita következhet. Nos hát én akármennyire is húzom az időt módszertani és technikai megjegyzésekkel, ennek ellenére sincs itt Csaba László, úgyhogy megadom a szót Cséfalvay Zoltánnak, hogy tartsa meg 15 perces expozéját.

Cséfalvay Zoltán: Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mindenekelőtt köszönöm a meghívást. Nekünk az a szerencsés helyzetünk van, hogy mi árnyékban vagyunk, így aztán kényelmesen többet tudunk beszélni. Itt szó esett arról, hogy mindenki a kormányt értékeli - csak zárójelbe tenném hozzá, hogy én egy kissé patologikusnak tartom ezt az egészet, a kormány hosszadalmas értékelését. Úgy tűnik, mintha az országnak az lenne a legeslegnagyobb gondja és problémája, hogy a kormány pszichéjével foglalkozzon. Különösen akkor válik ez nyilvánvalóvá, hogyha mondjuk a gazdaságot nézünk. Mi történt a gazdaságban az elmúlt egy évben? Merthogy ami történt, az gyakorlatilag egy nagyon erős sodródás az eseményekkel, és ebben az esetben elég nehéz nagyon-nagyon részletekbe menően értékelni; de alapvetően egy nagyon erős sodródás az, ami itt az elmúlt egy évben lejátszódott, s aminek elég súlyos következményei lehetnek. Ha két szóval kellene jellemeznem azt, hogy mi történt az elmúlt egy évben, akkor én Joseph Sumpétnek egy nagyon kedves kifejezéséhez nyúlnék vissza, ami úgy szól, hogy kreatív destrukció. Ő persze mást értett alatta. Ő azt érti alatta, amikor egy gazdasági, innovációs rendből egy másik technikai rendbe való átfejlődés van, és ebben az esetben egy új kreatív dolog jön létre, és ehhez le kell rombolni a régieket. Na most én úgy látom, hogy a gazdaságban nagyon sikeres volt a rombolás folyamata. Mondhatnám azt is, hogy a kormány ebben volt nagyon kreatív, viszont az új létrehozásában pedig nem nagyon jeleskedett, tehát ez az ága valahogy hiányzik a történetnek.
A rendelkezésre álló rövid idő alatt néhány gondolatot szeretnék arról, hogy mit rombolt le a kormány a gazdaságpolitikában. Talán picit átnézni azt, hogy miért és hogyan tette mindezt. Hozott-e újat és mit hozott újat? És végül milyen veszélyforrások látszanak, legalábbis jelenleg a horizonton. Hogy mit rombolt le, csak néhány témát említve. Először is mindenekelőtt lerombolta a Széchenyi-tervet. Ugye, ha kronologikusan nézzük, lehet, hogy tudatos stratégia volt, lehet, hogy nem, de elég világosan látható három lépésben. Először az új kormányzati struktúra kialakításánál feldarabolta, aminek bizonyos területei különféle tárcákhoz kerültek. Utána nyár közepén a források elapadtak, nem pótlódtak, tehát a források szaladtak ki, majd őszre pedig a pályázatok szűntek meg. Hogy ez tudatos stratégia volt-é vagy sem, azt nem tudom, de valahogy ez a menetrend történt, ebben a három lépésben sikerült. Aztán valahogy a megőrizve megszüntetni jegyében sikerült létrehozni egy Széchenyi kisvállalkozás-fejlesztési programot, ami valóban egy nagyon lecsupaszított maradványa már csak az egész történetnek, de legalább a nevet szimbolikusan megőrizték. Ahol a rombolás mondjuk a legtisztábban látszik és maga a folyamat is, az például az autópálya-építés. Ez egy nagyon klasszikus és karakterisztikus történet. Én nem hiszem, hogy lenne ma élő ember Magyarországon, vagy köztünk valaki, aki meg tudná mondani pontosan hány kilométer autópálya fog épülni mennyi időn belül? Különféle számok hangzanak el, kb. két hónapos váltakozással jönnek újabb-újabb számok, megtanuljuk azt, hogy van a gyorsforgalmi út, van az autópálya, a kettő nem ugyanaz, az egyiket olcsóbb építeni, ezért nagyobb számokat lehet mondani. Tehát az egész történetben az történt, hogy leállítják az építést, majd utána egy közel egy éves időhúzás után ott tartunk még mindig, hogy nem tudjuk azt, hogy hány km, mikor, kik építik, mennyit, hol és milyen szinten, illetve hiteltelen mindez a számsorozat. Szintén a romboláshoz tartozik, ami a legutóbbi hetek eseménye, ami a lakáspolitikában történt. És itt nem is az a kérdés, hogy vajon mennyiben igazságos harmincmilliós hitellimittel vagy tizenötmilliós hitellimittel dolgozni. Sokkal inkább az, hogy mindaz a lakáspolitika, ami elindult az elmúlt két, két és fél évben, annak nagyon erős gazdasági húzóhatása volt. Ez a gazdasági húzóhatás esik most ki. Csak egy számot mondanék, hogy tavaly egyetlenegy ágazat volt, amelyik igazán tudott növekedni húsz százalékkal, ami rettentő nagy növekedés akkor, amikor az ipari növekedés 2,9 százalék volt, ez pedig az építőipar. Na most akkor, amikor lejön ez a limit 30-ról 15 millióra, nyilvánvaló, ez az építőiparra nem fog éppenséggel pozitív hatással élni. Namost ezek a rombolások, és még mondhatnék több területet is, ezek egyenként és az illető területen elég negatív hatásokkal jártak. Együttesen azonban van egy nagyon negatív következménye, nevezetesen a gazdaságból pont ezeket a - klasszikus kifejezéssel - húzómotorokat sikerült leállítani és kiszedni abban az időszakban egyébként, amikor a magyar gazdaság növekedése lassul. Tavaly olyan 3,3 százalékos gazdasági növekedés volt, abban az időszakban, amikor a világgazdaság egészében egy lassú növekedés lett jellemző, így az Unióban is (Németország 0,4 százalékot produkált, ami pozitív nullának nevezhető), addig sikerült eligazítani a gazdaságot. Tehát akkor, amikor a világgazdaságban és a számunkra fontos gazdasági partnereknél egy gazdasági recesszió van, ebben az időszakban ezeknek a motoroknak a kikapcsolása és ezeknek az ágazatoknak egyfajta visszaszorítása - és már elindult ráadásul ezeknek a lerombolása -, szerintem nagyon negatív következményekkel jár, aminek egy része látható is.
Nos, miért történt a rombolás? Tehát én nem tételezem fel, hogy a rombolás azért történt, mert romboló vágyak voltak. Én úgy tudom, három oka volt ennek, és ez javarészt időben is követi egymást egyébként. Az egyik az, mondhatnám ideológiai ok, eltérő gazdaságfilozófiai felfogás, a másik az egy roppant egyszerű ok, a tavalyi jóléti intézkedések következtében az államháztartás került olyan helyzetbe, hogy egyszerűen nincs forrás bizonyos programok fenntartására, és a harmadik, amit hellyel-közzel lehet látni bizonyos programoknál, az állami megrendelések újraelosztása. Ez körülbelül időben is egymást követi, van, ahol persze egyszerre is. Én újból az autópálya-építést hívnám itt segítségül. Ugye indult az egész történet azzal, hogy leállítva az autópálya-építés, ez ugye könnyű lépés, ideológia hozzá az, hogy a szabad piacon közbeszerzéssel, a verseny fenntartásával olcsóbban lehet autópályát építeni. Nem tudom, emlékeznek-e még rá, a 28-as kilométerkőnél megjelent a miniszter úr, és ugye a miniszter úr mondta akkor, hogy 28 milliárdot lehet megspórolni. Senki nem látta azt az autópályát, ami egyébként 28 milliárd forinttal olcsóbban épült volna fel, tehát ez egy virtuálisan felépített autópálya volt. Egyetlenegy lényege volt, azt bizonyítani, hogy a verseny az bizony az árakat lejjebb viszi. Ez volt az ideológia. Utána elindult a költségvetési vita. A költségvetési vita során nagy nehezen ki lehetett bogozni a számokból, hogy összesen 79 milliárd forint áll rendelkezésre ebben az évben, nem autópályákra, hanem gyorsforgalmi utak építésére. Tehát itt a második lépés, ugye most már tudjuk, hogy mennyi az összeg, ez is jóval kevesebb, mint amennyire szükség lenne, vagy amennyit korábban terveztek. Tavasszal pedig az is kiderült - és ugye ez a harmadik lépés az állami megrendelések újraelosztása -, hogy gyakorlatilag milyen partnerek és kik építik majd meg ezeket az autópályákat. Itt a megrendelések újraelosztása, ami látható, és még az a furcsaság is kiderült, hogy picit drágábban építik, mint ahogy ez a korábbi ajánlatoknál volt. Tehát ez nagyon klasszikus példa egyben arra, hogy ideológiai indítással, utána a források kifogyásával, majd egy újraelosztáshoz miként jutunk. A végeredmény pedig roppant egyszerű: az elmúlt egy évben nem épült autópálya. Ez a legegyszerűbb a történetben. És hadd tegyem hozzá félig ironikusan, hogy e téren a közlekedési ágazat csúcsteljesítménye annak a négynapos matricának a bevezetése volt, ami javarészt az útlezárások hatására és egy pártelnöki sugallat nyomására jött létre, hogy no lám, akkor négynapos matricát is be lehet vezetni. Tehát ha ennyi minden telik ki az autópálya-építés történetében, akkor ezt nem nevezném visszatekintve sikertörténetnek.
Hasonlóan mondjuk a kis- és középvállalkozások támogatása fejlesztésénél is egy elég erős ideológiai szöveg indokolja azt, hogy miért kell változtatni a támogatáspolitikán, ami úgy hangzik, hogy a vissza nem térítendő támogatás - bizonyos megfogalmazások szerint a pofapénz - amit nem értek pontosan, hogy mit jelent magyarul, de a vissza nem térítendő támogatás az egy nem jó eszköz, és a kamatmentes hitel vagy a hiteloldali támogatás az egy jó eszköz. Normális országokban természetesen erről közgazdasági vita folyik, szakértők vitatkoznak róla. Magyarország nem normális ország ebben az értelemben, itt az a megoldás, hogy aki éppen hatalmon van, az eldönti, hogy akkor melyik fajta támogatási rendszer a jó. Nyilvánvaló, hogy a vállalkozások életpályája, a vállalkozások felkészültsége és sok minden más tényezőtől függően mindegyik eszközre szükség van, mint ahogy korábban is, amikor azért javarészt vissza nem térítendő támogatások voltak. Emellett szerepeltek különféle garanciák, hitelkedvezmények és így tovább. Nos, ugye az ideológiai váltás úgy indul, hogy a vissza nem térítendő támogatás az rossz, mert hogy nem átlátható a rendszer, korrupciót szül, és így tovább, nem egyeztethető össze a gazdaságfilozófiával. És utána persze az is kiderül második lépésben, hogy jó, akkor legyen kedvezményes hitelek nyújtása, de ehhez már azért a költségvetési támogatás nem annyi, mint a megelőző időszakokban, jelentősen csökken, és kb. ezzel a menetrenddel sikerült ezt a területet is a rombolás útján elindítani. Most hogy mit hozott helyette? Hozott helyette sok-sok programot, tervet, amik javarészt megmaradtak valamilyen virtuális valóság szintjén. Az egyik, az első, ami indult, az a Smart Hungary, okos, kreatív, tehetséges Magyarország, amire egyébként szükség lenne. Tehát maga az ötlet nem oly rossz. Itt gyakorlatilag meglévő támogatási formák vannak összefésülve arra az esetre, ha jön egy külföldi befektető, no lám, akkor segítsünk néki. A probléma az, hogy nincs mögötte forrás. A rendelkezésre álló forrás alig haladja meg az ötmilliárd forintot. Ezzel néhány nagyobb befektetést meg lehet segíteni, de ezen kívül nagyon sok másra nem elég. Tehát itt még, ha van is netán jó ötlet, az is elhal azon, hogy nincs mögötte forrás. A kamatmentes hitelek vagy a technológiai hiteltámogatások márciusban indultak, még nem nagyon látni, hogy mi a végső kimenetelük. A Széchenyi kisvállalkozás-fejlesztési programnak a problémája szintén, hogy a korábbihoz képest jelentősen csökkent a rendelkezésre álló támogatási összeg, tehát a gazdaságpolitikának nincs így támogatási lehetősége. Én úgy látom, hogy mondjuk a kisvállalkozások és a vállalkozások terén egyetlenegy okos lépés volt, ez az EVÁ-nak a bevezetése. Ez valamennyire a gazdaságot fehéríti, ahogy szokták mondani, tehát a szürke gazdaság bizonyos részeit is enyhíti. És maga a megoldás is, úgy tűnik legalábbis eddig, hogy sok minden szempontból egy megfelelő lépés. Áttekintve azt, hogy mi az, amit romboltak, mi az, amit hoztak gazdaságpolitikában, az derül ki, hogy ideológiai alapon nem lehet gazdaságpolitikát csinálni, és ideológiával nem lehet a gazdaságpolitikát helyettesíteni. Közben ugye az történik, mindjárt rátérnék, hogy a gazdaság pedig elindul, és megy a maga útján, sodródik arra, amerre sajnos sodródik. Én úgy látom, hogy van néhány elvesztett csata is ebben az elmúlt egy évben a gazdaságpolitika oldaláról. Nem biztos, hogy szerencsés volt az a kormányzati struktúraátalakítás, amikor a gazdasági csúcsminisztérium ugye feldarabolódott, és jött létre egy Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Ezek még mindig nincsenek igazából összecsiszolva, még mindig nem egy működőképes egység. Ráadásul azzal az előítélettel indult az egésznek az összeillesztése, hogy van egy nagyon rossz minisztérium, ez a Gazdasági Minisztérium és van egy nagyon jó minisztérium, ez a Közlekedési Minisztérium, na lám, rakjuk össze a kettőt. És kiderül sajnos, ugye, ha csak gondolok arra, hogy milyen minisztérium az, hogy havonta változik a kilométerek hossza, amit építenek, kiderül az, hogy épp a másik a rosszabb vagy gyengébb minőségű fél, ebből következően ugye a kettőnek az összecsiszolása még ma sem teljesen működőképes. Talán szerencsésebb lett volna, egyébként, ha mondjuk az innováció kerül még inkább közelebb a gazdasághoz, és nem széttagolva más ágazatokra. Egy másik elvesztett csata ezen a téren, én úgy látom, hogy az uniós forrásokért való harcban a gazdaságpolitika és a gazdaságfejlesztés nagyon erős pozíciókat vesztett, és nem a legszerencsésebb állapotban van ezen a téren. Hogy az európai uniós országokban az uniós fejlesztési forrásokat közel egyharmadban termelő beruházások fejlesztésére, termelő beruházásokra fordítják. Nálunk ez egy ilyen egyötödnyi arány lesz. És nyilvánvalóan a gazdaságnak az lenne érdeke, ugye, hogy minél inkább a gazdaságnak és az országnak is érdeke, hogy a gazdaságba jussanak ezek a források. Itt nem sikerült a gazdaságpolitikának megfelelő pozíciókat kialakítani az uniós forrásokért való versenyben, aminek persze további következményei lesznek. És akkor a vészjelekről egy picikét. Ugye az elmúlt napokban is sokszor volt már szó az államháztartás hiányáról, a külkermérleg alakulásáról, a tavalyi államháztartási hiányról és annak következményeiről. Én egy dologra utalnék, ami szerintem talán a legvészesebb, ez pedig a külföldi tőkével kapcsolatos jelenlegi fejlemény-sorozat. Ugye tavaly a beérkezett működő tőke az 1,2 milliárd dollárnyi volt, ami egyébként az utóbbi évek, vagy talán az egész kilencvenes évektől nézve a legeslegalacsonyabb. Olyan országok előznek meg minket a bejövő külföldi tőke mennyisége tekintetében, mint Horvátország, Szlovénia vagy Szlovákia Kelet-Közép-Európában. Tehát messze vissza fogunk csúszni és vissza is csúsztunk már az elmúlt évben. Hozzátenném persze, hogy Szlovéniának, Horvátországnak és Szlovákiának sokkal kisebb a népessége, mint Magyarországnak, kisebb a gazdasága is. Tehát valami jelentős problémát jelez a külföldi működőtőke-beáramlásnak a visszaesése, nem vagyunk vonzó befektetési célpont, és nem találta meg a magyar gazdaságpolitika, hogy miként lehetne ez ellen tenni. Ahogy említettem, a Smart Hungary az egy nagyon jó ötlet, csak senki nem tud róla. Nincs az a befektető, aki ismerné, hogy mit is lehetne vele tenni. Nem sikerült megtalálni azokat az ágazatokat, technológiás ágazatokat, ahova tőkét be lehetne vonni. Sajnos a kisvállalkozókat pont akkor nem támogatja az állam, amikor épp a külföldi működő tőke bevonásánál már nem a munkaerő ára, hanem sokkal inkább a kapcsolódó kis- és középvállalkozások fejlettsége lenne a fontos. Szóval összességében úgy látom, hogy sok vészjel hangzott és hangzik el naponta a magyar sajtóban és sokfelől is. Talán ez a külföldi működő tőke, és vele párhuzamosan a versenyképességnek az elvesztése az egyik legsúlyosabb, és tehát visszatérve még egyszer, nagyon röviden összegezve, én úgy látom, hogy egy rombolási időszak után vagyunk, egy nagyon erős állami kiköltekezés után vagyunk, és sajnos nem látszanak semmiféle koncepciók arra, hogy miként lehetne ebből kikerülni.

Fricz Tamás: Köszönjük szépen Cséfalvay Zoltán előadását. Közben megérkezett Csaba László. Viszont hát menet közben nem kérhettem arra Cséfalvay Zoltánt, hogy kezdje elölről az előadását. Itt közben azért összesúgtunk a Csaba Lászlóval, hogy nagyjából van elképzelése, hogy mi hangzott el az előadásban, úgyhogy ilyen módon átadnám a szót neki, hogy 15 percben fejtse ki expozéját.

Csaba László: Köszönöm szépen. Elsőnek talán azt mondanám, hogy amikor megérkeztem, akkor Cséfalvay Zoltán éppen vesztett csatákról beszélt. Én a Lánchídi-csatát vesztettem el. Gondoltam, hogy a Terror Házától kb. olyan harminc perc alatt ide lehet jutni kocsival, hamut szórok a fejemre, és megígérem, hogy legközelebb gyalog jövök, akkor hamarabb megérkezem. Azt is nagy örömmel látom, a közönség sorait is figyelve, hogy láthatólag itt most nem egy hitközségnek a képviselői jöttek össze, és ez egy óriási pozitívum, és ezt ezúton is köszönöm a szervezőknek, hogy elkezdődött valami, ami hosszú ideje hiányzik a magyar közéletből, hogy meghallgatjuk egymást, és ennek tudatában vagy ezt követően kezdjük el egymást minősíteni, és nem fordítva van. Én azt gondolom, hogy ez egy igen jó alkalom. És biztos, hogy ez nem úgy szokott lenni, hogyha kialakul egy országban egy hangulat, akkor ez gyorsan megváltozik, de hogy egy lépés lehet abba az irányba, hogy egymást hallgatjuk, én biztos, hogy örömmel fogom meghallgatni, amit a többiek mondanak, és ez egy nagyon jó kezdeményezés, amit azt hiszem, hogy tovább kellene folytatni, és az biztos, hogy előrébb vinne mindenkit.
Na most, én a gazdaságról szólva öt témát mondanék el ebben a negyedórában, a reaktív kormányzásnak a kérdését, a bér problémáját és ennek a makrogazdasági összefüggéseit, az államháztartás szerkezetével kapcsolatos gondjaimat, az Európai Unió félreértését, és hát azt, hogy mégis talán jövő május elseje, miért gondolom azt, hogy az újrakezdésnek az esélyét hordozhatja.
Az első mondandóm az, a mai kormányról szólva a leglényegesebb talán, hogy ez egy olyan kormányzat, amelyik valahogy nem a saját programját valósítja meg. Hanem olyan, mint a mindnyájunk által kedvelt spanyol népmesében - a szegény ember, a fia meg a szamár -, hogy annak a logikája szerint, hol ide hallgat, hol oda hallgat, hol erre megy, hol arra megy. Ha lenne időm, akkor sok számot mondanék el, de elég jól bizonyítható, hogy mondjuk 2001 júniusától 2003 júniusáig, hacsak valami radikális dolog nem történik, márpedig azt nem várunk, egy egységes szakasznak tekinthető gazdaságpolitika figyelhető meg, amely gazdaságpolitikának a lényege a béreknek, jövedelmeknek a növekedése. Olyan értelemben anticiklikus gazdaságpolitika, hogy a gazdasági növekedés korábban meglévő motorjai helyett új motorok lépnek be, korábban az export és a beruházás húzta, most a belső fogyasztás és az állami költekezés húzza a gazdasági növekedést. Most erről tudjuk, hogy kis, nyitott országban nem fönntartható, tetszés szerint lehet idézni a számokat a beruházásról, exportról, működő tőkéről, költségvetésről. Hát most csak egy párat mondok, ugye a tavalyi, a Figyelőből idézem, mert az nem politikai lap, hogy az építőipari termelés tavaly már a megelőző tizenkét hónaphoz képest mínusz 18,7 százalékkal csökkent, idén márciusban tavaly márciushoz képest 17,3-mal, tehát elég nehéz elképzelni, hogy egy növekedési pálya fönntartható legyen, hogy közben a beruházások csökkennek. A feldolgozóipari beruházások harmadik éve folyamatosan csökkennek, a vendégéjszakák száma tavaly ilyenkor öt százalékkal volt kevesebb, mint 2001-ben, idén 14,3 százalékkal, és tudjuk, hogy az idegenforgalom ellensúlyozza azt a hiányt, ami a magyar kivitel és behozatal között fenn szokott állni. Mellbevágó szám az, hogy az export csökken 7,7 százalékkal, a megelőző évhez képest, ugye úgy elég nehéz a gazdasági növekedést fönntartani, hogy igényeinket nem fogjuk vissza, de a jövedelmünk közben csökken. Ezzel párhuzamosan a bruttó keresetek tavaly ugyanilyen időszakban 13,2-vel, idén 11,5 százalékkal csökkentek. Most ez egy izgalmas dolog. A TÁRKI csinált erről egy felmérést, hogy hogyan lehet az, hogy az állami szektorban ott a politika, de a magánszektorban is ontották a béreket, és a TÁRKI arra az eredményre jutott, hogy azért ontották a béreket, mert nem hitték el, hogy le fog menni az infláció. Visszatekintő módon gondolkodtak, hogy ugye most már éveken át mindig tíz százalék volt, ahhoz kell valami pluszt adni, hogy reálértékben érezzék a dolgozók, és akkor így jöttek ki ezek a számok. Na most az idei évre ez az érv már nem áll. Tehát én nem vitatkozom a TÁRKI-val, csak megállapítom, hogy ma, az idei évre ugyanezt nem lehet elmondani, a folyamatok pedig ugyanezen méretűek. Nem az a baj, hogy növekednek a keresetek, sőt, az sem baj, hogy a nettó kereset az adóváltozások miatt 16%-kal nő, tehát ez a bruttó hazai termék növekedésének az ötszörösét jelenti, hanem a mérték. Tehát hogy azért ötször gyorsabban biztos, hogy nem növekedhet, és nem lehet azt mondani, hogy ha ez a politika maradna még öt évig, tíz évig, ötven évig, akkor itt lenne a Kánaán, hamar fölzárkóznánk az Európai Unióhoz, hanem azt lehet látni, hogy ez biztos nem fönntartható. A számok mutatják, a háztartások fogyasztása kb. kétszer olyan gyorsan bővül, mint a tavalyi évben. A folyó fizetési mérleg hiánya kétszer akkora, a tőkebeáramlás meg negatív, amire évek óta nem volt példa. Az első három hónapban mínusz 658 millió a működőtőke-beáramlásnak az egyenlege. Félreértés ne essék, én örülök annak, amikor a magyarok befektetnek Szovátán meg Szerbiában, meg még Hollandiában is, mert ugye nem nagyon lehet másként, minthogy be is jön a tőke, meg ki is megy a tőke, de ha nagyon sokkal több megy ki, mint amennyi bejön, az egy új helyzet, és a fönntarthatósággal súlyos problémákat vet föl. Tehát a mondandóm az, ezt más területekre is ki lehet terjeszteni, hogy itt a pózna vége. Ha itt a pózna vége, akkor abba kell hagyni két történelmi személyiségnek a megidézését, ami a mai közvéleményt általánosan foglalkoztatja. Az egyik a Rajk László, ugye ő mondta az akasztófa alatt, hogy nem ezt ígértétek, nem ezt ígértétek, a másik a Bokros Lajos, akiről azt hiszem, most nem kell többet beszélni.
Áttérnék a bérekre. Ugye a bérekkel az a baj, hogy a mértéke, tehát a bérnövekedésnek a mértéke, azt nagyon sokkal nagyobbítani, mint a jövedelemtermelésnek a mértéke, ez egy abszolút elképesztő állapot, hogy a közszférában 30-40 százalékkal többet lehet keresni, mint a vállalkozói szférában, merthogy a közszféra az általában az alacsonyabb, de stabil megélhetési formát jelenti mindenütt, ahol normális gazdaság van. Ez egy aránytalanság, ez így biztos, hogy nem jó. Én is örülök, hogy nem megy el mindenki az egyetemről, a fiatalok közül van, aki ott marad, tehát van ilyen történelmi igazságtétel része is, de ez biztos, hogy nem fönntartható. Ennél a jövőt arra alapozni, hogy a bérek növekednek, és akkor a belső piac fogja majd a külsőt helyettesíteni, ez biztos, hogy olyan kicsi, nyitott országban, mint a mienk, nem lehet. Ebből adódik az, amit szoktak mondani, hogy itt biztos, hogy szükség van valamifajta korrekcióra, valamilyen nagyságrendre. Ugye ismerjük, hogy a Nemzeti Banknak a számai szerint az államháztartási egyenleg hiánya az idei évben 7,7 százalék, a Gazdaságkutató szerint 5, elemzők szerint 5-5,5 százalék körül van. Kb. akkora kiigazításra lenne szükség, hogy az egész úgy makroszinten fönntartható legyen.
Most áttérek a komolyabb részére. Az, hogy többet költünk, mint amennyi a bevétel, az baj önmagában véve, de nagyobb baj, hogy ha rossz szerkezetben költünk, és ez az igazi nagy baj. Ez sokkal nagyobb baj annál, minthogy többet költünk a jövedelemnél, mert most éppen olyan a helyzet, hogy a pénzügyminiszter az viselkedhet úgy, mint egy amerikai háztartás, hogy mikor vegyünk fel pénzt? Amikor történelmi mélyponton van a kamat, úgy dobják az ember után, hogy csak vegyen föl, és van ebben logika. A baj az, hogy ez egy rossz szerkezetű költést finanszíroz. Mire költ az állam? Kétféle tevékenységre, veszteségeket térít, MTV, MÁV stb., meg kárpótolja a fűt meg a fát meg a virágot az elmúlt száz évnek az igazságtalanságaiért. Most ebből nem lesz magyar újjászületés. Én nem bánnám, ha az állam többet költene, mint a jövedelme, ha olyanokra költene, ami a jövőt megalapozza. Tehát például út, vasút, véderő, környezet, hogy csak egypárat mondjak. Hogy akármi jót csinálunk, az első hatása három éven belül a költségvetési egyenleget rontja. Ennek ellenére ha ezekre költenénk, és most az lenne a baj, hogy az állami és magánberuházások együttesével fölpörgették a gazdaságot, és emiatt most átmenetileg vannak egyensúlyhiányunk, akkor azt mondanám, hogy hát hidaljuk át az olcsó hitellel. Most nem erről van szó, és ez a baj.
A második probléma ugyancsak a növekedés fönntarthatósága szempontjából, hogy nincs privatizáció, de van ingatlanboom. Ez iszonyú nagy baj. Ugye privatizálni azért kell, hogy legyen olyan tulajdonos, aki viseli a veszteséget, röviden szólva, amikor eladtuk a Magyar Hitelbankot, nem az volt a siker, amit mindenki mondott, hogy bevétel volt belőle, hanem hogy 95 után minden veszteséget, amit ők azóta minden évben fölhalmoztak, az a holland tulajdonosoknak, a holland részvénytulajdonosoknak a vesztesége volt és nem a magyar adófizetőké. Tehát érdemes volt eladni. Most ilyen értelemben nagy privatizáció hosszú évek óta nincsen, pedig hát mondjuk a MALÉV-ot olyan nagyon évi 10-15 milliárdért nem biztos, hogy érdemes nemzeti kézben tartani. Lehet, hogy valami olcsóbb, valami más légitársasággal is el tudnánk utazni ugyanazokra a helyekre, és még sok más példát lehetne mondani. Ugyanakkor van egy ingatlanboom, ami igen veszélyes dolog, mert az ugye úgy néz ki, hogy biztos befektetés, mert nem viszik el a házat a fejünk fölül, holott ez a gazdaságra nézve a legveszélyesebb, mert az ugye ott áll az épület, és soha senki azt a pénzt nem tudja használni. Hát ha van külföldi vendég, az jó, idéztem, hogy ez egy mínuszos szám, akkor mire tudjuk használni? Semmiképpen nem tudunk belőle gazdaságfejlődést finanszírozni, míg a megtakarítás egyébként csökken a tavalyi évhez képest. Ugye tavaly volt 7,8 százalék, idén 5 százalék a megtakarítási hányad, ez önmagában véve baj, de ha ez a megtakarítás valami termelő beruházásba menne, akkor az megtérülne bizonyos idő után, az ingatlanból meg nem lesz semmi.
Végül, de nem utolsósorban nem költünk arra, ami a növekedést, ahogy mondják a közgazdászok, endobien növekedést fönntartaná, hogy tudniillik magától valahogy kitermelné újításokon keresztül. Ugye 1 százalékot költünk a GDP-ből kutatásra és fejlesztésre, és ebben már benne van műszaki, fejlesztési bizottság, meg oktatás, egy csomó minden, ami nem igazán kutatás. Ehhez képest tudjuk, hogy a negyven éve csődben levő Amerikai Egyesült Államoknak annyival nagyobb, egy főre számítva háromszor akkora GDP-jéből négyszer annyit, négy és félszer annyit költ kutatásra és fejlesztésre. Tehát iszonyú meglepetés, hogy ott az innováció kicsit jobban serkenti a gazdasági növekedést, mint nálunk.
Negyedik mondandóm a félreértett Európai Unió. Abszolút címszavakban mondom csak. Ma már lehet tudni, hogy három éven keresztül a ki- és befizetéseknek a nettó egyenlege - nem számítva azt, hogy az unióban mindig előbb kell fizetni, és csak utána jön a pénz, de az sem biztosan - három éven keresztül mindösszesen 385 millió euró. Na most én nem mondom, hogy nem örülnék neki, ha valaki fölajánlana nekem ennyit. Feleségem, gyerekek, család, el tudnánk ezt költeni, de azért ez nem egy akkora összeg, hogy ennek a logikának rendeljük alá a teljes magyar közigazgatás fejlesztését, a bankrendszert, az oktatást és az összes többit, és ezért azt gondolom, hogy ez egy intő jel. Egy másik ilyen mondandóm az Európai Unióval kapcsolatban, ez most azért kívánkozik ki belőlem, mert tegnap hallottam a Pénzügyminisztérium képviselőjétől, nem a minisztertől, nem az államtitkártól, hanem szakemberektől, hogy kicsit megszorítónak tartják, hogy az Európai Unió 3% deficitet engedélyez a tagjainak. Szeretném azt mondani, hogy 3% deficitet engedélyez recesszió esetén. Tehát ha 12 hónapon keresztül legalább mínusz 0,75 volt a bruttó hazai terméknek a csökkenése, és ezt megállapította az unió, akkor 3-ig föl lehet menni. Most akkor, amikor egy ország 3,2-3,4%-os ütemben növekszik, stabilitás és növekedési egyezmény szerint kiegyensúlyozott vagy többlettel zárult költségvetésnek kellene lennie. De most akárhogy is alakult ez ki, a tavalyi évre nézve 9,7% volt az utolsó szám, az idei évre, most megint olvasom itt a Figyelőből, 7,7 a Nemzeti Banknak az előrejelzése, hát ez igen messze van attól. Tehát itt nem arról van szó, hogy mi valamit túlteljesítettünk, hogy valamilyen elveket itt a gazdaságban érvényesítenek, hanem hogy nagyon messze vagyunk attól a szinttől, amire szükség lenne.
Végül az unióval kapcsolatban, hogy itt is mindig a pénzről beszélünk, és arról nem, amit a kereskedelmi kamaráknak a képviselői szoktak mondani, hogy őket igazán nem az izgatja, hogy magas az adó, meg ez van, meg az van, mindenkinek van száz baja. Hanem az a baj, és ezt többször elmondták, hogy bemennek egy minisztériumba, és föltesznek egy kérdést, ott van két illetékes, két illetékes külön-külön egyidőben válaszol, az egyik azt mondja, igen, a másik azt mondja, hogy nem. Ennek semmi köze a mindenféle egyéb ügyekhez, a makroügyekhez, ez a közigazgatásnak a színvonalát mutatja, és ezzel a közigazgatással nem lehet leszívni azokat a pénzeket, amiket a magyar kormány heroikus módon Koppenhágában kiküzdött a magyar gazdaság számára mezőgazdasági támogatás helyett. Végül miért gondolom azt, hogy ennyi negatívum után, mégis a május 1-je az az újrakezdésnek az ünnepe lehetne? Én azt gondolom, hogy ez egy alkalom lehetne arra, hogy abbahagyjuk a kampányt. Ez is egy hosszú történet lenne, de mint mindig, a legbonyolultabb dolgokat a karikaturisták tudják lényegre törően összefoglalni. Pápai Gábornak jelent meg a Naplóban egy karikatúrája, amiben fölébred a miniszterelnök, és azt mondja: szuper, már csak három évet kell aludni, és már itt a választás. Én azt gondolom, ezt abba kell hagyni egyébként a másik oldalról is. El kellene kezdeni kormányozni, el kellene kezdeni ezekkel a tényekkel foglalkozni. Én semmilyen ideológiáról nem beszéltem, hogy én mekkora államot szeretnék, meg hogy az én lelkemnek mondjuk milyen közoktatás meg egyetem felelne meg. Semmilyen ideológia. Csak a tényekkel kellene elkezdeni foglalkozni. Igen tanulságos lenne. Felelős gazdaságpolitikát kellene folytatni.
Azt azért mindenki tudja, hogy a béreknek és a termelékenységének csak összhangba kellene lennie, meg hogy a gazdaságpolitikában a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium között, hát ugye nem lehet szerelmi viszony, mert a szereposztás olyan, az egyik a Mephisto, a másik meg ugye egy jóságos főszereplőnő, de a kettő együtt adja ki az operát, tehát együtt tudnak csak jó előadást létrehozni. Együtt kellene dolgozniuk az EU érdekében. Meg kellene alapozni a reformokat. Tehát azért az egy intő jel az én számomra, abszolút nem értek az egészségügyhöz, csak mint szenvedő alanya volt részem benne, de egy olyan egészségügyi reform, amiben az orvosok, akik a jelenlegi helyzetnél minden változtatással csak jobb helyzetbe kerülhetnek. Ha ők ellenzik, akkor itt valami baj van. Tehát úgy biztos, hogy nem lehet diktatórikus módszerrel demokratikus államban reformálni, hogy a legfőbb haszonélvezők tüntetést rendeznek ellene. Ott akkor valami baj van.
Végül hát a közmegegyezésről beszélnék. Ezt a Kádár elvtárs sajnos elkoptatta, de nem akarom azt mondani, hogy konszenzuális döntéshozatal. Ez ugyanazt jelenti. Azt gondolom, hogy nincs konzervatív és szocialista szennyvíz, politika, hulladékégetés, köz- és jogbiztonság. Nem ideológiai kérdés az, hogy a határon túli magyarokkal törődni kell, és nem ideológiai kérdés az, hogy a tartós növekedésnek, tehát hogy a hét végéig fönntartható, hanem egy cikluson is túlívelő gazdasági növekedésnek a feltételeit kellene létrehozni. S ebben meg kellene tudnunk egyezni akkor is, hogy ha Rákosi Mátyás kopasz ember volt, és ha az Áder János ugye nem mindig a legmaximálisabb udvariassággal fogalmazza meg a véleményét, függetlenül attól, hogy igaza van-e vagy nem. Köszönöm szépen.

Fricz Tamás: Köszönjük szépen Csaba László előadását. Szorít ugyan az idő, de egy mondatot engedjenek meg. Nagyon jólesett, amit mondott azzal kapcsolatban, hogy úgy érzi, hogy nem egy törzsi táborba érkezett ide, hanem sokszínű a közönség. Hát erről egy mondatot, hogy ez nálunk hagyomány. Tehát ez egyáltalán nem meglepő dolog. Mind a XXI. Század Intézetnél, mind a XX. Század Intézetnél, mind a közalapítványunk eddigi rendezvényeit is ebben a szellemben szerveztük. Csak egy példát mondok, az európai uniós csatlakozásunkkal kapcsolatban rendeztünk egy nemzetközi konferenciasorozatot, és természetesnek vettük, hogy a legkülönbözőbb szakértők részt vegyenek ezeken a konferenciákon. Ezen Csaba László is részt vett előadásokkal. No, szorít bennünket az idő, én azt gondolom, hogy szedjük össze a kérdéseket, és akkor utána az előadók válaszolnak rá. Két-három-négy kérdésre van szerintem maximum idő, úgyhogy parancsoljanak, tessék.

Morvai Béla: Csak amíg az első felkészül� Szó volt arról, hogy rombolás van a gazdaságban. Egyébként minden kormánynak megvan a gazdaságpolitikája érdekes módon, de ezek a gazdaságpolitikák nem a társadalom, az össztársadalom gazdaságpolitikáját tükrözi, hanem egyes pártoknak a gazdaságpolitikáját. Éppen ezért következik be minden kormányváltás után rombolás. Nincs folyamatosság az egyes kormányok után, hanem megszakítottság van. Pedig a nemzet stratégiája, amit hiányolok, a nemzet stratégiája megkövetelné azt, hogy ne egy párt gazdaságpolitikái érvényesüljenek, hanem nemzetstratégiai gazdaságpolitikák, valamit az egész társadalom gazdaságpolitikája érvényesüljön. Amíg ebben a pártok, az egyes kormányok nem tudnak megegyezni, hogy a nemzetstratégiát, gazdaságstratégiát folytatni kell, és nem mindenki csinálja majd külön-külön a magáét, hanem egyik ráépül a másikra, akkor majd fogunk eredményt elérni, addig nem. Általánosságban beszéltem. Nem kívántam ismételni adatokkal sem. Köszönöm szépen.

Fricz Tamás: Köszönjük, valóban hozzászólás volt.

Jakab Sándor: Jakab Sándor vagyok. Elnézést, hogy úgy akarok közbeszólni, mint a falusi emberek részéről, de a baloldali kormány azt mondja rólunk, hogy az ország színvonala és a falusi ember életszínvonala mint a Bábel tornya. Egy részét felépíti az egyik kormány, az egyik oldalt, a másik oldalt kezdi ellenkezőleg lerombolni. Az ötvenes évek után épült a téesz-világ, ami tönkretette a falusi emberek életét teljes egészében, államosítottak, téeszesítettek. A másik részben, amikor elérkeztünk a hatvanas évekbe, akkor ugyanaz zajlott, ami az ötvenes években. Az ötvenes évekből megmaradt az emberek leromlottsága és a burgonyabogár, aminek ma is isszuk a levét. A hetvenes években, amit újra felépítettek, akkor megmaradt belőle az ambrózia, a parlagfű, aminek isszuk a levét. Viszont amit beleépítettek, azt lerombolták, bejárták a világot a baloldali emberek, mert ők vitték a szerepet, és akkor átlátva azt, hogy így jobban látnak, ha magánosítanak, vagyis magántulajdont rendeznek. Azt a téesz-világot, amit hitelből nagy nehezen felépített a lakosság, az ország lakossága a falusi emberektől a városi emberekkel karöltve, azt mindet magukévá tették. Először is eladósították. Úgy adósították el, hogy láncszerűen csődöt jelentettek, jobban mondva: talonba tették azt a pénzt, amit az áruval a lakosság, a mai kisnyugdíjasok megtermeltek, ugyanúgy a falusiak, mint a városiak. Ezt a pénzt, a társadalombiztosítási összeget, mert mondhatom, hogy eltűnt a változáskor, eltűnt a vállalati amortizáció, minden vállalatot csődbe juttattak, és csudák csudájára nyerték a sáron, lásd a diósgyőri vasgyárat vagy különböző laktanyákat. Olcsó áron megvették, és utána beruháztak abból a pénzből, amit a talonba tettek. És így aztán megvan a nagygazdaság, mehetünk európai közösségbe vidáman és boldogan. Az országnak egy minimális része ezek meg vannak milliomosodva, addig a többi ember úgy leszegényedett, hogy már maholnap ennivalóra sem lesz pénze. A kisnyugdíjasok és a nagy nyugdíjasok között is óriási különbség van, de nem tudom, hogy a nagy nyugdíjasok 250 ezer forintot mivel érdemeltek ki azok a nyugdíjasok, akik a vállalatokat csődbe juttatták, míg a másik emberek dolgoztak, azoknak meg kis nyugdíj van, és nem lehet emelni a nyugdíjat, mert nincs pénz. De nézzük meg csak a 250 ezer forintos 1%-nál, minden hónapra megkapta a 2500 forintot, a húsz-harminc vagy a negyvenezer forintot, kétszáz-háromszáz forintot kapott. És emeljük az árakat nyugodtan, lássuk, az energia árát megemelték, a villanyt, a gázt, meg ehhez hasonlót, és ezt a vállalkozók mind belefektetik az áruba, végül a kisnyugdíjasnak meg a minimálbéresnek kell kifizetni. Mert akinek nagyobb fizetése van, az könnyebben kifizeti. De akinek kicsi van, annak is ki kell fizetni. Majd a végén szeretnék még egypár bekezdést felolvasni, ami lényeges lenne, és szeretném, ha Medgyessy úr meg Kovács úr is itt ülne, hogy melyikre lehetne hallgatni, mert olyan nagyokat tud mondani a tévében, hogy talán még ő sem hiszi el. Amikor álmodik, akkor azt álmodja, hogy a kisembereket hogy csapja, hogy nekik minél több pénz legyen. Köszönöm szépen.

Fricz Tamás: Köszönjük. Legközelebb majd megpróbáljuk meghívni a Kovács urat.

Jakab Sándor: Legalább szemtől szembe is meg tudnám neki mondani, mondom én a magamét, csak nem hallják.

Fricz Tamás: Köszönjük. További kérdések. Egy picit rövidebben, hogyha lehet. Tessék.

Szigethy András: Engem Szigethy Andrásnak hívnak, és az lenne a rövid kérdésem, hogy mennyi időnk van a korrekcióra, hogy ne fenyegessen az a veszély, hogy újabb Bokros-csomag kelljen.

Fricz Tamás: Köszönjük, és akkor még egy kérdést vagy hozzászólást még. Jó, nem? Akkor köszönjük a kérdéseket és hozzászólásokat, és megadom a szót az előadóknak, hogy válaszoljanak.

Cséfalvay Zoltán: Úgy látszik, a rombolás kifejezés nagyon megmaradt itt a fülekben. Én a legszörnyűbbnek azt tartom a dologban, hogy ez egy év veszteséget jelent, és ha figyelték itt a számokat, abból pedig az a másik következmény, hogy ezt nem nagyon húzhatjuk meg valaminő korrekció nélkül, az pedig további egy év veszteséget jelent, és nem hiszem, hogy az országnak olyan sok egy-egy éve van, hogy egy évig, két évig tudja húzni ezeket a történeteket. És a korrekció ugye ehhez a kérdéshez, az a kérdés, hogy hogyan oldják meg, mert sokféleképpen lehet, mert ugye várják a privatizációs bevételeket, de az egy eléggé lassú történet, ma már látszik, hogy az nem lesz egy olyan nagyon gyors. A bérek ebben az évben már nem emelkednek, ez szemmel látható. Ez a másik oldal, ahol lehet tenni. Az állami kiadások, fejlesztési kiadások, és így tovább - ezeket már visszafogták, részben erre is utaltam a rombolással. Adó oldalon - nem hiszem, hogy adót emelnének. Tehát ezekből lehet valahogy összesakkozni, hogy milyen lesz a korrekció, mikor lehet vagy kell megtenni. Én inkább azt tartom fontosnak, hogy sajnos ez megint egy év helybejárást, sodródást, időveszteséget fog okozni az országnak.

Csaba László: Sok és nehéz kérdést kaptam, illetve ezeknek a hozzászólásoknak egy jelentős részével egyetértek. Én azt gondolom, hogy egy demokráciában az természetes, hogy a pártok különféle közönségekhez szólnak és hogy különféle értékrendeket, életstílusokat jelenítenek meg, és így lehet belőle választani. De most példának okáért Norvégiában, ahol öt vagy hat párt van, lehet azon vitatkozni, hogy 0,3 százalékos államháztartási hiány az nem túlságosan nagyvonalú-e, merthogy a másik párt szerint 0,1 és 0,15 közöttire kellene ezt leszorítani. Most világos, hogy a végelszámolásnál ott még közbejöhet a hideg nyár, meleg tél, fordítva, de azért lehet vitatkozni anélkül, hogy nagyon elszakadnának a Norvégia realitásaitól is. Én úgy gondolom, hogy az lenne a jó, hogyha ilyen jellegű vitáink lennének, mert elkerülhetetlen az, hogy még hogy ha egy-ugyanazt az embert nézzük, az első éveseknek a képzőművészeti főiskolán kell aktot rajzolni. Hát aki elölről rajzolja, az nem ugyanazt fogja látni, mint aki hátulról rajzolja, és nem lehet azt mondani, hogy az egyiknek igaza van, a másik meg tévedett. Hát ez megítélésnek, megközelítésnek a kérdése, és ez nagyon jó lenne, mert ugye a Hayek mondja mindig azt, hogy az a lényeg, hogy senki nem tud mindent, de mindenki tud valamit, és mindenki valami mást tud, és így a tudás a társadalomban elszórva van jelen, és ezért kell a demokrácia, meg kísérlet és tévedés, hogy kiderüljön, hogy hogy is van ez. Tehát én azt gondolom, hogy ez lenne a jó, ha ilyen vitáink lennének. Most eljutottunk arra a pontra, ahol nincsenek triviális megoldások. Tehát jól működő egészségügyi rendszer általam ismert országok közül nincs egyben sem. Most a higgyétek el felebarátaim esete van, mert nem én ülök itt egész délután hála istennek, tehát nem kell végigmondani, hogy melyik országban mi nem működik. A nyugdíj ügye hasonlóképpen, és nagy kérdések vannak a közlekedésben, így a tömegközlekedés, az egyéni közlekedés viszonya, környezeti szempontok beépítése, ki mennyit hajlandó fizetni. Hányan vannak Németországban, akik a zöldekkel együtt öt márkát mondtak annak idején, elég közel van a benzinár hozzá, de azért mégis csak ott van még egy lehetőség. Tehát sok-sok megvitatni való kérdés lenne, és azt gondolom, hogy anélkül is előre tudnánk ebben a dologban haladni. A szegénység biztos, hogy egy nagy gondja az országnak, de nem tudunk attól elszakadni, hogy az ország összteljesítménye jelenleg egy olyan 12%-kal magasabb mint a rendszerváltozás megindulásakor volt. Akkor ezt nagyon alacsonynak éreztük. Eközben Ausztria gazdasági teljesítménye majdnem 30%-kal nőtt. Tehát a szakadék még nőtt is abszolút értelemben. Most mindegy, hogy van magyarázata, de a lényeg a lényeg, hogy itt azért ez egy továbbra is szegény ország, és ezért a szegény országban, ahol megnőttek különféle okok miatt a különbségek, ott nyilván a szegénység az egy alapvető nagy probléma, amivel rengeteget kell foglalkozni. S itt sincsenek nagyon triviális megoldások, mert ugye nincs mit kiosztani egy csomó tőketételről, amiről azt hittük, hogy ekkorra kiderül pont a Diósgyőrről, hogy az már volt ugye állami, volt szövetkezeti, volt nyugati tulajdonban, vállalkozói tulajdonban, önigazgatásban, mindig veszteséget termelt. Lehet, hogy abba kéne hagyni. Tehát hogy úgy néz ki, mintha ez valami nagy érték lenne, és esetleg nem az, ez egy további probléma, és ez vonatkozik a társadalombiztosításra, az amortizációra, a nyugdíjakra, tehát ugye minden olyan, amit valahogy a vagyonból kellene finanszírozni, de a vagyon elment. Be is jött az országba majdnem harmincmilliárd dollár értékű működő tőke, és ebben még az újrabefektetés nincs is benne, tehát azzal azért előrébb tartunk. Tehát világgazdasági szempontból nézve ez most egy 36 milliárd dollárt exportáló ország, tizenhárom éve meg volt 6 milliárd dollárt exportáló. Akkor voltunk a világkereskedelmnek a 0,15%-a, most vagyunk 0,51%-a. Nincs még ilyen ország az egész világon, Hong-kong meg Szingapúr sem. Tehát itt azért van egy nagy teljesítménynövekedés, ami idővel és megfelelő mértékben meg kell, hogy jelenjen az életszínvonalban is, csak a mérték nem mindegy. Na most a korrekció szerintem késésben van, mert ezt legkésőbb októberben el kellett volna, a választások után el kellett volna kezdeni.
Van egy rossz hírem, ami ennél sokkal rosszabb, hogy tudniillik meg lehet úszni korrekció nélkül. Tehát miután van olcsó hitel bőven, ahogy ezt el lehetett játszani egyszer 1964-66-ban, aztán el lehetett játszani 1974-78-ban, aztán 1984-87-ben. Hát ezt megint el lehet játszani. Most éppen pénz van. Fekete János, akit bizonyos tévéállomásokban most meghívnak időről időre, hogy ítéljen eleveneket és holtakat, ő mindig, akkor is azt mondta, hogy hát ott a pénz, föl kell venni, aztán utánunk a vízözön. Attól tartok, hogy ezt lehet csinálni, és ez az igazi nagy veszély. Na most mi ennek a következménye, ha nincs kiigazítás? Nem lesz itten éhezés, meg a hetvenes évek Lengyelországa, hogy nincs hús meg kenyér a boltban, nem erről van szó, hanem arról, hogy ha a magyar gazdaság trendértékű növekedése azok szerint, akik számolnak vele 2,8 és 3% között van, ugye ez a hétnek kevesebb, mint a fele, plusz-mínusz 1 lehet, gazdaságpolitika meg a gazdasági környezet révén. Azért az egy nagyon más pálya, hogy tíz éven keresztül 2%-kal növekedünk, mint Portugália vagy tíz éven keresztül 4%-kal növekszünk. Mert a 4% a mai világgazdasági környezetben egy szuper teljesítmény lenne. És pont arról van szó, hogy ha most ilyen rövidtávú szempontok szerint osztogatunk, akkor kioltjuk a hosszú távú növekedést, mert nincs beruházás, nincs innováció, minden, amitől növekedés van, ettől lemegyünk egy lassú szintre, nem muszáj, legjobb Portugália példája arra, Spanyolország meg Görögország. Bemehet valaki az eurózónába, és nem növekszik. Sőt, lassabban növekszik, mint annak előtte. Ez az igazi nagy tét, hogy a gyerekeink tényleg jobban fognak-e élni. Na most hogy hol lehetne a kiadásokat megszorítani, erre mindenkinek vannak ötletei, én mondjuk nem biztos, hogy emelnék béreket teljesítménykövetelmény nélkül akárhol, és különösen nem az állami szektorban, hogy ezt valahogy össze kellene kapcsolni. Hogy ha valaki nem akar kassai provokációt rendezni, akkor itt most nekünk vadászgépekre van leginkább szükségünk? Azért az nem kicsi összeg, ami. Stadionokat hányat kell építeni? Az azért függvénye annak, hogy milyen állapotban van az ország. Hát én is inkább szeretem, ha több van, mint ha kevesebb. Ez tipikusan olyan, hogy ha megélhetési kérdések vannak, szegénység van, minden egyéb van, akkor ez egy nagy kérdés. Ez csak ilyen néhány ötlet, ami nekem a napsütésben eszembe jutott. Valaki egy nagyon érdekes példát mondott: a nemesfém-felvásárlásnak egy része az továbbra is állami monopólium, ráadásul egy olyan állami monopólium, amit évről évre a költségvetésből támogatni kell, hát ezt például abba lehetne hagyni, és nyilván bárki, aki végigmegy a költségvetésen, annak lesznek még ötletei, lehet, hogy több ötlet lesz, mint liba. De én most itt befejezném. Köszönöm szépen.

Fritz Tamás: Nagyon köszönjük mindkét előadónak. És ezzel a kemény tényekkel megismerkedtünk, a kemény gazdasági változókkal, amikkel szembenézünk az elmúlt egy év alapján. Úgyhogy én azt javaslom, hogy szünet nélkül folytassuk tovább, egy nem kevésbé könnyű témakörrel, kormányzástechnikai kérdésekkel. Egy cserét javaslok, és gyertek ki. Köszönöm. És a napirendünk szerint először Kiss Elemér kapja meg a szót. Nem is tudom, hogy miért, talán azért, mert még frissebbek az élményei ezzel kapcsolatban, és utána Stumpf István fog következni. Azt hiszem, hogy mindannyian izgatottan várjuk a két előadást, és megadom a szót Kiss Elemérnek.

Kiss Elemér: Köszönöm szépen. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Én is köszönöm a meghívást. Igaz, hogy Fricz Tamás a billegős székre ültetett engem, úgy van elhelyezve, hogy igazán vigyázni kell, hogy az ember rajta tudjon maradni.

Fricz Tamás: Cserélhetünk.

Kiss Elemér: Nem köszönöm, megszoktam, hogy nem kényelmes az a szék, ahol én ülök. Általában ez így van. Kérem szépen, kezdem kronológiai sorrendben az átadás-átvétellel. Végül is itt kezdődik egy kormány tevékenysége, és ott fejeződik be egy másiké. Ennek van egy formális része. A formális rész az elmúlt tíz év alatt jól kialakult. A leköszönő miniszterhez elmegy az új miniszter vagy miniszterjelölt, a leköszönő miniszter elmondja, hogy mi az a legfontosabb néhány dolog, amire ügyelnie kell, mik azok az államtitkok, amik esetleg a páncélszekrényében vannak. Mik azok a folyamatban lévő témák, amelyekre időbelileg vagy egyébként ügyelnie kell, és aztán egy hosszabb-rövidebb beszélgetés végeredményeként tulajdonképpen az átadás-átvétel megtörtént. Ezzel valójában egy ilyen formális váltás befejeződik.
Van azonban a dolognak egy érdemi, tartalmi része is, ez nem e beszélgetésekben derül ki. Tulajdonképpen a tartalmi vonatkozás az, hogy mit örököl egy kormány vagy mit ad át hagyatékul a leköszönő kormány? Ez már egy tartalmi kérdés. És én azt mondom, lehet, hogy nem aratok vele nagy sikert, hogy a Medgyessy-kormány első száz napjában az egyik nagy nehézséget az Orbán-kormány utolsó száz napja jelentette. Mondok erre egy példát. Itt elhangzott az imént például a stadionok ügye, Csaba László említette. Ha megnézi valaki a Magyar Közlöny 2002. májusi számait, május 14-e és 22-e között 22 olyan kormányhatározat jelent meg, amelyek mindegyike kormánygarancia-vállalásról rendelkezett. Különféle intézményekhez és különféle létesítményekhez garanciavállalásról van benne szó. Súlyos milliárdok. Legalább harmincmilliárd az egész csomag vagy egy kicsit több. Ezek a garanciavállalások természetesen olyanok voltak, amik nem a garanciavállalás rendeltetésének megfelelőek voltak, hiszen ezek nem mások, mint burkolt állami támogatások. Csak a kormánynak már nem volt szabad pénzeszköze, hogy támogatásként adja oda, ezért odaadta garanciavállalásként, készfizető kezességként, amit majd így is, úgy is be kell váltani, hiszen az, aki a hitelt fölveszi, akár önkormányzatról, akár televízióról, rádióról van szó, nem képes azt kifizetni. A másik, és erről tulajdonképpen eszembe jutott, hogy az Alkotmány bizonyos mértékig a kormány tevékenységét korlátozza abban az időszakban, amikor már az új Országgyűlés megszűnik, a kormány megbízatása is megszűnik valójában. Úgy gondolom, hogy ezek az alkotmányos szabályok, amelyeket minden bizonnyal jogászok alakítottak ki, nem elegendőek, mert a kormánynak kétféle megnyilatkozási módja lehet. Az egyik kormányrendelet, a másik kormányhatározat. És tudjuk nagyon jól, ezek a példák, amiket említettem, ezek világossá teszik, hogy kormányhatározatokkal sokkal jelentősebb módon lehet befolyásolni ebben az utolsó időszakban is a következő kormány pozícióját és tevékenységét, mint adott esetben olyan kormányrendeletekkel, mondjuk, mint az üzletek nyitvatartásának valamilyen módosítása, hogy mikor kell bezárni vagy mikor kell kinyitni.
Tehát azt hiszem, hogy itt érdemes lenne egy olyan alkotmány-kiegészítést kialakítani, ami a mindenkori kormányok ilyen típusú tevékenységét korlátozná, hogy az utolsó pillanatokban még a klienseknek valamit kiosszon. Mindegy, hogy milyen színezetű kormányról van szó. A másik, amiről röviden szeretnék beszélni, a kormány szerkezete. Minden kormány hatalomra kerülésekor kisebb vagy nagyobb mértékben a kormány szerkezetén változások következnek be. Ezeket a változásokat többféle szempont motiválja. Én úgy gondolom, hogy a 2002-es váltásnál négy szempont játszott szerepet, az egyik szakmai, kifejezetten szakmai szempont volt, a másik egyfajta politikai üzenet mint szempont jelentkezett, a harmadikra azt mondanám, hogy a pillanatnyi politikai alkuk eredménye volt, és a negyedikre pedig úgy gondolom, úgy mondanám, hogy a miniszterelnöki kívánságok szerint alakult a dolog.
Néhányat ezekre a szempontokra. Kifejezetten szakmai szempont volt például a területfejlesztés különféle minisztériumoknál elhelyezett feladatköreinek és hatásköreinek összevonása. Ugye a Miniszterelnöki Hivatalnál volt a területpolitikai kérdéskör, az FVM-nél, a Torgyán-minisztériumnál volt a területfejlesztés és területrendezés, és ennek az összevonásaként alakult ki a Miniszterelnöki Hivatalnál a területfejlesztés egységes kezelését végző szervezet. Kifejezetten szakmai szempont volt az építésügy és lakásügy három minisztériumnál meglévő tevékenységi területeinek, illetőleg feladatkörének összevonása. Volt a belügyben egy kis rész, volt a Gazdasági Minisztériumnál, és volt ugyancsak az FVM-ben az építésügyi, igazgatási terület. Nem mondom, hogy most ez a meglévő megoldás a lehető legjobb, ami létezik, de legalább egy kézben van. És valamivel előre jutottunk a tekintetben, hogy az 1987-ben vagy 88-ben megszüntetett ÉVM egyébként csellengő feladatköreit valamilyen módon összefogottan egy helyre telepítsük be. A politikai üzenetjelleg mutatkozik meg két minisztérium létrehozatalánál, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium. Úgy gondolom, hogy elsősorban azért önálló minisztérium ma, mert egy szocialista dominanciájú kormányban ezeket a szempontokat ilyen módon is ésszerű, célszerű politikai szempontból hangsúlyozni. A másik az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, hát elsősorban az informatikai része természetesen, ami egy korábban megkezdett folyamat betetőzéseként alakult minisztériummá, ugye kormánybiztosság volt a korábbi kormány időszakában, és ez a fejlődésnek egy alapfontosságú területe, ebből következően megérdemli azt, hogy egy minisztériumi rangú irányítás alá kerüljön. A harmadik, ami ezeknél valamivel kisebb jelentőségű, az ISM-ben a GY betű megjelenése, vagyis az ifjúsági és sportügyek mellett a gyermekügyeknek is valamiféle megjelenítése a minisztériumi struktúrában. És én úgy gondolom, hogy politikai alku vezetett ahhoz, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium összevonásra került. Tehát ebben én olyan különleges szakmai szempontot nem vélek felfedezni.
Külön szeretnék beszélni a Miniszterelnöki Hivatalról, ahol mondjuk a feladatoknak egy rendkívül széles köre és rendkívül jelentős mértéke alakult ki. Szakmai szempont játszott szerepet, ahogy említettem, a területfejlesztésnél, szakmai szempont játszott szerepet a nemzeti fejlesztési tervvel kapcsolatos egységek odairányításánál, egyszerűen azért, mert rendkívül jelentős mértékű időbeli lemaradás volt az előkészítésben, és a kormány úgy gondolta, szerintem helyesen, hogy a Miniszterelnöki Hivatalból lehet menedzselni ezt a tevékenységet, és a súlyos időbeli lemaradást behozni, ezt pótolni, elszámolni. Ugyancsak szakmai szempont játszott szerepet abban, hogy az állami vagyon kezelésével, felügyeletével kapcsolatos tevékenységeket kisorolta a kormány a Miniszterelnöki Hivatalból. Nem ide tartozik. Így tehát az ÁPV Rt. és a kincstári vagyonnal kapcsolatos ügyek átkerültek a Pénzügyminisztériumba, a Fejlesztési Bank és társaságainak az ügyei viszont a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumba, vagyis ahol a tevékenységhez a legjobban illeszthető az állami vagyon, illetőleg a Magyar Fejlesztési Banknak a gazdaságfejlesztésben betöltött szerepe miatt ez a fajta tevékenység. És a miniszterek pozíciójának erősítése volt a célja annak, hogy megszűntek a Miniszterelnöki Hivatalon belül a referatúrák.
Ezek voltak a szakmai ügyek. Politikai üzenet három területen érzékelhető a Miniszterelnöki Hivatal felállásában. Az egyik a roma államtitkárság létrehozása, ami nem a roma kisebbség kisebbségi jogi ügyeivel foglalkozik, hanem a felzárkóztatás elősegítésével. Tehát ha úgy tetszik, egy erőteljesen szociális jellegű vonatkozása. A másik a közpénzügyi államtitkárság, amely annak a kampánybeli és kormányprogrambeli ígéretnek az egyik szervezeti megnyilvánulása, hogy a közpénzekkel el kell számolni és el kell számoltatni. A harmadik a civil ügyekre egy kormánymegbízott működtetése, vagyis a civil társadalom erősítésének az igénye azoknak az intézményeknek, azoknak a támogatási formáknak a kidolgozásával való foglalkozás, ami ezt eredményezheti ebben a ciklusban. Ezért jött tulajdonképpen létre. Politikai alku volt a tárca nélküli miniszteri posztok megszüntetése, illetőleg a turisztikai államtitkárság vagy a turisztikai feladat kivonása a Gazdasági Minisztériumból és a Miniszterelnöki Hivatalnál egy államtitkárság létrehozása. Látszik világosan, hogy azok az ügyek, azok a kérdések, amelyek nem alapvetően szakmai alapon születnek, azok a legváltozékonyabbak, a leginkább és a leggyakrabban módosulók és módosíthatók, így látjuk, hogy tulajdonképpen ezekben a kérdésekben vagy ezekben a szervezési megoldásokban ma már változások történtek. És a miniszterelnöki igények között tüntetném én fel az egyházügy, a kisebbségek, a határon túli magyarság ügyeinek a Miniszterelnöki Hivatalba vonását, ami azért mégis csak, azt tudjuk nagyon jól, hogy ha egy feladat a Miniszterelnöki Hivatalban kerül elhelyezésre, annak valahogy megnő a rangja. Nem tudom, hogy miért, biztosan azért, mert közelebb van a döntési központhoz. Biztos, hogy Stumpf István meg tud engem erősíteni abban, hogy minden terület a Miniszterelnöki Hivatalhoz akar kerülni. Legyen az innováció, legyen bármilyen kérdéskör, ami éppen nem ott van, és nincs teljes mértékbe beágyazódva egy minisztériumi feladatcsoportba, az a Miniszterelnöki Hivatalhoz akar kerülni. A kormány tevékenységében ez alatt az egy év alatt, és főleg az első időszakban úgy gondolom, hogy elsősorban a kármentesítés volt a jellemző. Mégpedig mondhatnám úgy is, hogy a felhalmozott politikai, társadalmi és gazdasági deficitek felszámolása. Mondok erre is példákat: az Országgyűlés ülésezési rendjének megváltoztatása. Lehet, hogy ma egyszerűen hangzik, de azért azt el kell mondani, hogy a változással az ellenzék legalább dupla időt kapott, televíziós időt arra, hogy a kormány ellenőrzése tekintetében a legszélesebb nyilvánosság előtt szerepelhessen és eljuttathassa mindenkihez a gondolatait. Legalább kétszer annyi idővel rendelkezik ehhez, mint a korábbi időszakban a mai kormánypártok ellenzékben ezzel élhettek.
A másik fontos terület ebben a feladatkörben a szakmai torzulások felszámolása. Erre is mondok egy példát. Itt volt a főtisztviselői rendszer. Egy nagyon jó gondolat, hogy legyenek a legjobbak, szakmailag legképzettebbek egy olyan rendszer részei, ahol a stabilitás az uralkodó, hiszen hosszú távon szükség van rájuk. Most erre születik egy olyan törvény, ami semmiféle szakmai követelményt nem állít fel. Amivel tulajdonképpen kicsit karikírozva az utcáról be lehet menni egy minisztériumba, és holnapután főtisztviselői ranghoz lehet jutni, ami végül is a pálya csúcsa. Ezt meg kellett változtatnunk, helyre kellett hozni, helyre kellett állítani a köztisztviselői kar szakmai tekintélyének biztosítása érdekében is. Harmadik: a politikai szavahihetőség helyreállítása vagy biztosítása, ami mondjuk a 2 x 100 napos program keretében megvalósított intézkedésekre vonatkozik, hiszen ezek voltak azok az ügyek, azok az ígéretek és kormányprogramba foglalt feladatok, amikre a kampány során a legnagyobb súlyt helyezték az adott pártok, a szocialista és a szabad demokrata pártok. Ebből következően ezeket meg kellett valósítani ahhoz, hogy a szavahihetőségünk biztosított legyen. Ez is egy érték, fontos érték, én úgy gondolom.
A közpénzek ügye a következő. Én úgy gondolom, hogy egyrészt volt egy rendkívül széles körű társadalmi igény a vizsgálatok elvégzésére. Azért volt ez a társadalmi igény, mert a közpénzek legnagyobb részét közbeszerzési eljárások nélkül, vagyis kontroll nélkül használták fel. Hát meg lehetne nézni, hogy az összegek hogy alakultak ezen a területen. Én úgy gondolom, hogy a legnagyobb része, ami nem célhoz kötött, nem pályáztatás útján, illetőleg nem az adott költségvetési intézményrendszer dologi és személyi béreinek a felhasználására szánt összeg volt, hanem ezen túli összegek, azoknak egy nagyon tekintélyes része közbeszerzési eljárás nélkül költődött el, tehát kontroll nélkül. Úgy hiszem, ezt fontos volt a kormánynak elvégezni, és fontos volt a közbeszerzési rendszer helyreállítása is, és fontos volt az a törvénykezés, amit megvalósított, ami a jövőbeni lehetőségek, vagyis ismétlődések kizárását jelenti. Tehát korlátozását minden olyan helyzet kialakulásának, amiben adott esetben valakik joggal, okkal vagy ok nélkül kiálthatnak rendőrt.
A rendkívüli helyzetek kezelését úgy gondolom, megoldotta ez a kormány, két fontos feladat volt, egyrészt az árvízi helyzet, amit nagyobb csinnadratta nélkül sikerült normálisan levezényelni, a másik az iraki háborúval összefüggő magyar álláspontok kialakítása, ami úgy gondolom, hogy a kormány részéről egy korrekt magatartás volt, aminek adott esetben a későbbiek során inkább hasznát láthatja az ország, minthogy kára legyen.
Jövőépítés. Úgy gondolom, hogy ebben a tekintetben vannak jelentős elmaradások és hiányosságok. Én azért mindenesetre a jövőépítésben első helyre helyezném az európai uniós csatlakozás, illetőleg felkészülés hosszú, közel egy évtizedes munkáját, ami akárhogy is nézem, azért az ország legfontosabb modernizációs programja volt és maradt. Ezt az időarányos részben ez a kormány is, úgy gondolom, elvégezte. A másik, a területfejlesztésben és a területrendezésben kialakított olyan törvényi szabályokat, illetőleg intézményeket, amelyek a területi különbségek mérséklésére jótékony hatást képesek gyakorolni. A harmadik a közigazgatási reform, aminek tulajdonképpen egy szellemi előkészítése folyik. Nem fejeződött ez még be, és nem vagyok benne biztos, hogy nem kellett volna már év végén vagy ennek az évnek az elején, januárban, februárban egy négypárti megbeszélést tartani atekintetben, hogy egyáltalán mi az ellenzék álláspontja a regionális önkormányzatiságra való áttérés ügyével kapcsolatban. Mert ha merev elzárkózás mutatkozik, akkor nem érdemes tovább dolgozni ezen, hanem ki kell alakítani azokat a megoldásokat, módszereket, eszközrendszereket, amivel a regionalitás gondolatát előre lehet vinni regionális önkormányzatok kialakítása nélkül. Tehát a fejlesztési problematikát regionális szinten kezelő eszközökről és intézményekről gondolom én, hogy ezeket akkor meg lehet oldani, hiszen tudjuk nagyon jól, hogy az egész önkormányzatiság megváltoztatása egyrészt alkotmánymódosítás, másrészt kétharmados önkormányzati törvény és más kétharmados törvények módosítását igényli. Ez nem lehetséges ellenzéki együttműködés vagy egyetértés nélkül.
És végül a civil szféra erőteljesebb támogatása, amiben most már kialakult egy törvényjavaslat is. A lényege az, hogy a civil szféra többszörösét kapja anyagi támogatásként is az állami költségvetésből, mint a korábbi időszakban, hiszen azokat a szerveződéseket, amelyek kisebb-nagyobb csoportok érdekeit, szempontjait közvetíti, azokat mindenképpen erősíteni kell, ezeknek a társadalmi jelenlétét fokozottabban figyelembe kell venni és érvényesíteni. Köszönöm szépen.

Fricz Tamás: Köszönjük szépen Kiss Elemér expozéját, ami nagyon átfogó volt. Egy megjegyzésem hadd legyen, hogy azt hiszem, sokan vannak itt a jelenlévők közül, akik szívesen hallottak volna egy-két mondatot az elmúlt hónapok eseményeiről, illetve hát az önt érintő körülményekről, de hát lehet, hogy ez kérdésben el fog hangzani. És akkor megadnám a szót Stumpf Istvánnak, 15 perc nagyjából.

Stumpf István: Jó napot kívánok Hölgyeim és Uraim! Azért vagyok nehéz helyzetben, mert Kiss Elemér echte politikusi hozzászólást tartott, én meg próbálok távolodni a korábbi politikusi énemtől és valamiféle szakértői, elemzői magatartást felvenni, ami nem egyszerű. De most abban a helyzetben vagyok, hogy kénytelen vagyok reagálni arra, amit Kiss Elemér elmondott és számos helyen elmondani azt, hogy mi hogyan gondoltuk akkor, amikor kormányon voltunk bizonyos lépéseket. Azért az elején hadd tegyek egy bevezető megjegyzést. Azt gondolom, hogy egy kormánynak a sorsát, jövőjét nagy mértékben behatárolja, hogy mennyire gondolja végig azokat az értékeket, azokat az elveket, azokat a filozófiai alapvetéseket, amelyek mentén kormányozni akar. Van-e valami zsinórmérték, amihez köti a tevékenységét? Én azt gondolom, hogy például a Medgyessy-kormányt és az Orbán-kormányt az különbözteti meg, hogy az Orbán-kormánynak volt egy határozott társadalomvíziója, amelyik a nemzeti középosztály megerősítése, a családi alapsejtek megerősítése, a határon átívelő nemzetegyesítés gondolata és egy emelkedő nemzet megvalósítása. Egy erős, magára büszke, patrióta tudattal rendelkező, és így az Európai Unióba belépni akaró nemzetet képzelt el, és ennek rendelte alá a maga társadalom- és gazdaságfilozófiáját, benne egy nagyon erőteljes gazdasági patriotizmussal, ahol az államnak kitüntetett szerepet gondolt bizonyos gazdasági és társadalmi programok lebonyolításában. Különösen olyan körülmények között, amikor a piac, ha nagyon különféleképpen reagál, akkor esetleg a dekonjunkturális időszakban az állam vállalhat mondjuk egy Széchenyi plusz program révén egy gazdaságélénkítő tevékenységet is, amit ugyan vitathatnak különböző megközelítésű közgazdászok, de azt gondolom, hogy a jogosultságát nem lehet elvitatni.
Én ilyen társadalom- és gazdaságfilozófiát - bármilyen részletesen tanulmányoztam a kormány programját, a mostani Medgyessy-kormány programját - nem találtam. Kicsit az volt az érzésem, meg sokaknak az volt az érzése, hogy váratlanul érte a szocialistákat a győzelem, és talán volt egy olyan érzés is, hogy Jézus Mária, győztünk, mit kell csinálni? Illetőleg nagyon sokakat nagyon felforgatott a revansvágy, és ennek látható jeleit is mutatták.
Hadd térjek konkrétan azokra a megjegyzésekre, amiket Kiss Elemér említett. Az első, hogy az átmeneti időszakban számos olyan intézkedést tett, amelyik ugyan alkotmányosan nem kifogásolható, de barátságtalan dolog, ezért a jövőt tekintve mindenképpen szabályozni kellene az átmeneti időszakot. Ezzel egyetértek, valószínűleg az amerikai mintára egy ilyen átmeneti team-nak kell átvennie az előző kormánytól a különböző ügyeket úgy, hogy ennek egy szabályzatrendje van. Nem lenne baj. Ugyanakkor én úgy gondolom, hogy semmi olyat nem tett, ami alkotmányellenes lett volna, és amelyik olyan mértékben terhelte volna meg a következő kormányt, hogy az a mozgásterét jelentősen beszűkíti. Számba kéne vennünk, hogy végül is mi az a tényleges örökség, amit átadott, mert hogyha ki lehetett osztani több mint háromszázmilliárd forintot, akkor az a mozgástér nem olyan nagyon szűk. Azt gondolom, olyan előzmények után, ahogy egyébként a zárszámadási törvényben az előző kormány épp a Széchenyi Pluszra, a köztisztviselő-béremelésre és az egészségügyi rendszer támogatására költött el háromszázmilliárd forintot.
Minden szakértőnek tudnia kellett a szocialista pártnál, hogyha még háromszázmilliárd forinttal megterheli az állami költségvetést, az igen komoly gondokat fog okozni, amik most már látszódnak. Tehát nem lehet úgy tenni, hogy a kormány nem tudta, hogy mi vár az országra akkor, hogyha háromszázmilliárd forintot még belerak, és úgy az 50%-os köztisztviselői vagy közszféra béremelését, hogy ennek a felét egyébként az önkormányzatokra terhelte, úgyhogy az önkormányzatok most kénytelenek bezárni az iskoláikat, és nem tudnak pályázni európai uniós dolgokban, mert nincs meg az önrész. Azt nem lehet elvitatni egyetlen kormánytól sem, pláne akkor, hogyha közel ötven százalék, tehát az ország fele mellette áll, hogy próbálja megvédeni azokat az értékeket, amelyek mentén cselekedett. Az Orbán-kormány nem tett mást, mint az utolsó időszakában is csak megpróbálta biztosítani ezeknek az értékeknek és ezeknek a programoknak a túlélését. Nem sikerült, mert kiderült az előző előadásokból, hogy valóban, az egyik fő célja az utána jövő kormánynak az előtte lévőnek a bepocskondiázása és az eredményeinek a lerombolása.
A kormányszerkezettel kapcsolatban: örülök neki, hogy - első állítás: minden kormány a saját szájíze szerint alakítja ki a kormányzati szerkezetét. Ebben az ellenzéknek lehet véleménye, de azt, hogy milyen szerkezetben kormányoz valaki, azt egyébként abból a filozófiából kell levezetni, amely jellemző az adott kormányra. Most én éppen azzal tudom magyarázni az egy éven belül végrehajtott nagy mértékű személycseréket, hogy valójában ad hoc kompromisszumok mentén alakult ki, hogy milyen legyen a kormányzati szerkezet bizonyos része, az meg különösen, hogy milyen legyen a Miniszterelnöki Hivatalban kialakuló szerkezet, és hány államtitkár legyen ott, és miért pont azok legyenek ott. Nem véletlen, hogy a Miniszterelnöki Hivatalban történt egy év után a legjelentősebb átszervezés, hogy onnan tűnt el a legtöbb politikai államtitkár, hogy ott volt a legnagyobb és legsúlyosabb funkcionális és politikai zavar a kormányzat működésében, tehát rossz kompromisszumok születtek a kormányalakítás után. Lehet, hogy úgy lehet értékelni tulajdonképpen a mostani kormányátalakítást, hogy valóban, Medgyessy Péter egy évvel a hatalomátvétel után alakította meg azt a kormányt, amit egyébként többé-kevésbé szeretett volna. És azért tudta ezt megtenni, mert most kapott akkora mozgáslehetőséget, hogy ezt meg tudja tenni.
Ami a kármentést illeti, én úgy gondolom, hogy ha végigmegyünk azokon a hiányosságokon, amelyeket Kiss Elemér felsorolt, az elsőben ugye: demokratikus deficitet hagyott a kormány azáltal, hogy az egyhetes parlamenti ülésezési rendet nem vezette be. Hát hölgyeim és uraim, hogyha megnézzük a mostani egyhetes ülésezési rendet, az tényleg rendben van, hogy az ellenzék minden hétfőn meg kedden elmondhatja, hogy mivel kritizálja a kormányt, hogy az aztán a sajtóban mennyire jelenik meg. A nyugdíjasok azok nézik az egyenes adást, a többiek azok igyekeznek dolgozni, de olyan nagy jelentősége nincsen, hogy ott az ellenzék éppen hányszor szólalhat meg, különösen akkor, hogy ha a parlamenti ülésszak úgy telik el, hogy nincsenek komoly törvényjavaslatokon viták. Valójában a parlamenti üzem, a parlament malmai sok tekintetben üresen őrölnek, és azt komoly demokratikus deficitnek tartom, hogy ha a parlamenti ülésezés gyakorlatilag az első két napjára szűkül a hétnek és azon a napokon is a bizottsági ülések tömegét, több mint tíz bizottsági ülést is összehívnak egy parlamenti napra. El tudjuk képzelni, hogy akkor milyen aktivitással zajlik a plenáris ülésen az érdemi vita a nem érdemileg beterjesztett törvényjavaslatokra. Tehát én azt egy súlyosabb deficitnek tartom, mintha egy kormány a logikáját úgy gondolja el, hogy jó lenne, ha egyik héten foglalkoznánk a parlamenti plenáris dolgokkal, a törvényjavaslatok vitájával egész héten át, aztán a bizottságok ezt megtárgyalnák, és esetleg a képviselők eltöltenének egy másik hetet a választókerületükben és tudnának foglalkozni az emberek problémáival. Ez egy elfogadható logika volt. A másik is egy elfogadható logika volt, csak ne beszéljünk úgy, mintha ez lenne a demokrácia csimborasszója. Azt meg különösen ne mondjuk, hogyha bennünket azzal vádoltak, hogy micsoda disznóság, hogy kormányzati interpellációk hangzanak el, különböző fal-interpellációk a miniszterekhez, hogy el tudják mondani az ellenzéket bírálva. Hát hölgyeim és uraim, ebben van változás? A szocialisták tökélyre fejlesztették ezt a gyakorlatot, hogy saját miniszterükhöz az ellenzéket bíráló kérdéseket tesznek fel. Ez nem a kormányzat ellenőrzésének a funkcióját tölti be, hanem azt a cirkuszmutatványt, amire a kenyér mellett szüksége van a politikának. Ezt valósították meg. Nem gondolom, hogy ez lenne a demokráciának a csimborasszója.
Ami pedig a főtisztviselői kart illeti, egyetértek Kiss Elemérrel abban, hogy a főtisztviselői kar bevezetése az egy kulcsfontosságú intézkedés volt. Nagyon sokat vitatkoztunk akkor, amikor előkészítettük, hogy helyes-e az a kiírás, ami tettünk. Megosztott a Miniszterelnöki Hivatal szakembereinek is a véleménye. Végül is úgy döntöttünk, hogy ha nem egy harminc éve működő közigazgatási struktúrát szeretnénk befagyasztani, akkor lehetővé kell tenni a legfiatalabb korosztályok beáramlását is a közigazgatásba. És hogyha arról beszélünk, hogy az európai uniós csatlakozáskor kb. 600-700 embert fog kiszívni, köztisztviselőt a magyar közigazgatásból az európai uniós igény, akkor lehetővé kell tenni a legfiatalabb korosztályoknak is, hogy el tudják mondani azt, hogy van komoly szakmai gyakorlatuk különböző helyeken akkor, ha megfelelnek az alapvető feltételeknek. Mi egyszerűen csak szerettük volna megnyitni generációs értelemben is a közigazgatási életpályákat, magasabb szintű életpályákat a fiatalabbak előtt is. És ha megnézzük egyébként konkrétan, hogy kik kerültek kinevezésre, akkor azt gondolom, hogy van egy jelentős szegmense gyakorlat nélkül, de azért igen komoly gyakorlattal rendelkező emberek kerültek be a főtisztviselői karba. Egy szakszerű elemzés ki tudná ezt mutatni.
Ami pedig a köztisztviselői szakmának a tekintélyének a megbecsülését jelenti, az is hozzátartozik a köztisztviselői szakma megbecsüléséhez, hogy ha kormányváltás van, akkor nem seprik ki dupla vesszővel vagy dupla seprűvel az egész társaságot. Két közigazgatási államtitkár maradt, főosztályvezetőig lemenő sepregetést, tisztogatást hajtottak végre a közigazgatásban, olyan mértékű tisztogatás volt, hogy ez még Szelényi Ivánnak is feltűnt, pedig az nem piskóta, és nem vádolható, azt gondolom, a jobboldal iránti elfogultsággal. Szóval működött a kormányzati úthenger, és mindenkit kisepertek, egyfajta bosszúállás volt, és ez akadályozta részben meg azt, hogy a közigazgatás dolgozni tudjon. Hát nem véletlenül nincsenek normális előterjesztések. Hát részben azért nincs, mert kirúgták a szakembereket, akik tudták az ügyeket meg értettek hozzá, a másik részét meg arra kényszerítették, hogy vizsgálja fölül az előző kormánynak a mindenféle ügyeit, és a KEHI-nek számoljon be napi 12 órás elemző munka alapján, hogy mégis mit tettek ott rosszat. Találjanak, mert ha nem találnak, abból baj lesz, és ki lesznek rúgva. Zajlott a közigazgatás megfélemlítése. Számos adat bizonyítja ezt, hogy igen komoly megfélemlítés volt, üzengetés. Egyszerűen az, amit a kampányban ígértek, hogy nem lesz boszorkányüldözés, nem lesz kirúgás, nem kezdődik minden négy évben újra a dolog, nem kell kidobni a telefonkönyveket, tehát hölgyeim és uraim, nézzük meg, hogy mi történt. A telefonkönyvből mindent ki kellett radírozni, és komoly félelemben élnek a közigazgatásban még ma is és azon kívül is, és vannak célozott APEH-vizsgálatok különböző kitűzött és kiszemelt emberek ellen, hogy megnézzék, hogy mit csinálnak.
Én nem élek azzal a gyanúperrel, amivel sokan élnek, hogy azért kellett az adatmásolás különböző helyeken, hogy abból összerakjanak egy olyan adatbázist, hogy aztán végképp fel lehessen deríteni az ellenzéknek az összes szakmai és intellektuális kapcsolatrendszerét, aztán le lehessen csapni, bár elhangzott ezzel kapcsolatban néhány olyan mondat, például szocialista párti kongresszuson, hogy ez kitűnő alkalom lett volna a Fidesz teljes eltakarítására. Nem szerencsés ilyen mondatokat mondani. A Kövér László ennél kisebb mondatokat mondott, és aztán a sajtó kb. fél éven keresztül megénekelte és szóba hozta, de az adott államtitkárnak a felszólalása az egyszer elhangzott, aztán el is tűnt.
A szavahihetőséget tekintve valóban a száz nap az minden tekintetben igyekezett a szavahihetőséget visszaállítani, de ami azután történt, hacsak összevetjük az ígéreteket a mostani történésekkel, és különösen ezen a területen azt gondolom, hogy szavahihetőségből egyáltalában nem állta ki ez a kormány a próbát. A közpénzek tekintetében ha nem egy ilyen politikai hajtóvadászatszerű számonkérés zajlott volna, hanem egy tisztességes szakmai átvilágítás, amit valóban egy megerősített KEHI végzett volna el, nem pedig egy politikai kinevezett, aki egyébként is az azt megelőző két évben abból állt az élete, hogy minden nap nekem 238 kérdést küldött, hogy lefoglalja a saját apparátusomat, aztán ezt meg tovább folytatta feljelentések formájában politikai államtitkárként. Nincs a dolog rendjén. Nem véletlen, hogy közigazgatáshoz értő szakértők is igen komoly kritikával illették ezt a megoldást, és alkotmányosan minimum az alkotmányosság peremén való közlekedést jelenti, hogyha nem akarok még ennél durvább mondatokat adni.
Ami a rendkívüli helyzeteket illeti, azt gondolom, hogy ezt is lehet vitatni, hogy mondjuk az árvizet időben kezelte a kormány, vitatta is az ellenzék, megoldotta a problémát, és az iraki kérdésben történő kormány-állásfoglalás szintén megosztotta a magyar társadalmat, de kétségkívül a végkimenetele a többség megítélése szerint rendjén való. Ami a jövőépítést illeti, komoly elmaradásban vagyunk a jövőépítést tekintve. Az európai uniós felkészülésben a legnagyobb lemaradásban vagyunk. Az egy vitatható kérdés, hogy miért nem azt a megoldást választotta a kormány, hogy a 2003-as utolsó európai uniós csatlakozás előtti költségvetést tulajdonképpen a magyar társadalom felkészítésének szolgálatába állítja, azokat a forrásokat, amelyek szükségesek a vállalkozóknak, az agrártársadalomnak, kistérségeknek, az önkormányzatoknak, azokat biztosította volna, hogy tudjanak pályázni vagy rákészüljünk, hogy azokat az állami támogatásokat még odaadhassuk, amit már az Európai Unió tagjaként nem adhatunk oda, mert tiltott bizonyos tevékenységek támogatása. A területi kiegyenlítés dolgában én nem tudok állást foglalni, hogy ebben haladtunk-e olyan mértékben előre, ahogyan kellett volna.
Ami a közigazgatási reformot illeti, valóban, hogy ha komolyan gondolja ez a kormány azt, hogy bevezeti a regionális államreformot, ahol 2005-ben regionális területi választásokat tartanak, itt vagyunk 2005-ben, ez van akkor a programban, akkor talán tényleg illett volna leülni az ellenzéki pártokkal legalább egyszer és megkérdezni azt, hogy a kétharmados törvényeket tekintve mi a véleményük. Ehelyett zajlik egy belső köröztetés, láthatóan nagy ellenállás van a helyi szocialista megyei elnökök körében főként, úgyhogy én most azt látom, hogy egy társadalmi vita nevű vigaszjáték zajlik. A kormány formálisan talán még nem is foglalkozott a kérdéssel, és majd valamikor augusztusban akarja napirendre tűzni, ami azt jelenti, hogy azt fogja mondani, hogy a társadalom azt mondja, hogy nem akarja, az ellenzék meg egyébként sem akarja, vegyük le a napirendről. Ez egy jó technikája a fagyasztásnak. Az utolsó dolgot illetően nagyon üdvözlöm a civil alprogrammal és a civil társadalommal kapcsolatos előterjesztéseket és vitát, de azt rendkívül méltánytalannak tartom, hogy a múlt év őszén megígért maradék 1%-ok hatmilliárd forintja az ez évben sem lesz szétosztva Csak a jövő évben, január elsejétől nyílik meg a büdzsé a civil szervezetek számára, hogy hozzáférjenek azokhoz az 1%-okokhoz, amelyek benn maradtak, benn ragadnak a büdzsében. Tehát láthatóan zajlik egy PR-politizálás, jó irányban mennek a dolgok, de pénzhez nem engedik hozzájutni a civil szervezeteket, mert nagyon be van szorulva az ország. Sok mindent tudnék mondani, de azt gondolom, hogy talán a végére értünk.

Fricz Tamás: Köszönöm szépen a pontos időbetartást is. Hát azt hiszem, hogy két nagyon markáns véleményt, illetve kifejtést hallottunk. Mielőtt kérdéseket tennének fel, szeretném megjegyezni, hogy aki ezeket a szövegeket szeretné elemezni később, lehetőség van rá, az internetre föltesszük a teljes szöveganyagot, fölvesszük, és mindenki olvashatja a továbbiakban, az is, aki persze most nincs jelen és érdeklődik. Úgyhogy akkor azt gondolom, hogy nyissuk meg a vitát. Kérdések, hozzászólások. Tessék parancsolni.

Jakab Sándor: Elnézést, hogy megint én szólok hozzá, de kikívánkozik belőlem, szintén a falusi elszegényített és a városi elszegényített és a kisnyugdíjasok nevében beszélek, mert amit itten a volt kancellár úr elmondott a jeleni kormánynak, szép volt hallani, de rossz volt másik részről hallgatni, mert szenvedő alanya vagyok sok társaimmal együtt a jelenlegi kormány munkájának. Ezt miért merem így mondani? Azért merem mondani, mert két különbséget teszek a jobboldali és a baloldali kormány között. Addig, amíg a jobboldalon az elszegényedett embereket és a kisemmizett embereket fogják össze azok a fiatalok, akik még szembe mertek helyezkedni a régmúlt rendszerrel szemben, a jelenben is ugyanazért, addig az a jelenlegi kormány, aki nagyobb eséllyel indult, korábbról kezdve a mai fiatalokkal szemben, akik volt kormánytagok voltak. Hogy miért mondom ezt így? Azért, mert a jelenlegi kormánytagok a változások előtt ott voltak mindenütt a kulcsfontosságú helyen, és tudták, hogy mi hogy fog lezajlani és betanulták, azok, akik az ellenzéki kormányban vannak, amelyik azt lehet mondani, az ellenzéki kormány az ország kormánya, a jelenlegi kormány a főváros és egypár vidéki városnak a kormánya. Ezek a fiatalok még kis gatyás fiúk voltak, amikor a jelenlegi kormánytagok már betanultak, és a kormányzásuk alatt katasztrófa katasztrófát ért, és véghez vitték tudatlanul, tapasztalatlanul azt, amit a jelenlegi kormány egy kis árvízzel már kezd bennünket sújtani, az ígéretét meg úgy tartotta be, hogy rögtön árakat emelt, és az árak a kisembereket sújtják legjobban, mert azok érzik a terhét, meg annak a legnehezebb kifizetni. És ezek a fiatalok, akiknek azt mondhatom, hogy kalapot emelek és mélyen meghajolva a jelenlegi kormánnyal szemben, amikor a jelenlegi kormánytagok elmondják a szépet meg a jót, akkor én mindig az ellenkezőt értem alatta, mert szenvedjük a kormánynak a politikáját. Miért szenvedjük? Felolvashatom? Szeretném pontokban felolvasni.

Fricz Tamás: Röviden. Nagyon röviden.

Jakab Sándor: Röviden, ez mind lényeges. Először is kérdem én a volt kancellár úrtól, hogy mivel érdemelték ki, hogy miért volt szükség az új kormány tagjainak a fizetését száz százalékkal megemelni, és mennyi az összevont fizetés havi és éves viszonylatban, milyen kedvezményes szolgáltatást kapnak a képviselők, a bizottsági tagok, a küldöttek és a frakciók vezetői? Miért tesznek különbséget a nagy-, illetve kisnyugdíjasok között? Miért nem emelik a kis nyugdíjat a nagy nyugdíjasok rovására, a kettő között nagy különbség van. A fogyasztói áremelés nincs összhangban a nyugdíj és a minimálbér emelésével. Az energia-áremelést mind a kis fizetésűeknek kell kifizetni. A nagy vállalatok az árukba rakják az energiaemelést és az autópályadíjat is. Sertésfelvásárlási ár. Jóval alacsonyabb a fogyasztói áraknál. Hogy miért? Ha elmegyünk a húsboltba, a legolcsóbb áru is majdnem többe kerül, mint amennyit fizetnek kilónként. Háromszoros-négyszeres-ötöszörös áron árulják a húst, és fizetnek értek a legolcsóbb árunak az értékével. Tehát arra törekszenek, hogy elsorvasszák a mezőgazdaságot, hogy miért?

Fricz Tamás: Jó, szerintem még egyet esetleg tegyen fel, mert nagyon-nagyon sok ez a kérdés, és nagyon nehéz erre válaszolni. Minden egyes kérdés külön választ igényel.

Jakab Sándor: A sertésfelvásárlási ár jóval alacsonyabb a fogyasztói árakban. A termelők már elsorvadtak és a gyümölcstermesztők is elsorvadtak. A sertéstartás és a mezőgazdasági termelés is hasonló okokból ítélve. Európába menetel. A baloldali vállalkozók nagyobb eséllyel indulnak, mint a jobboldaliak. Miért? Mert a baloldaliak ötven éve készülnek, az államosítással, a téeszesítéssel, a változással minden (...) nyugati kapcsolatot, a jobboldal állandóan konfrontál. A faluházak magántulajdoni rendezése nem fog-e úgy járni, mint a szakszervezeti vagyon és a társadalombiztosítás, vállalati amortizáció, a vállalatok csődbe juttatása és eladása. Aztán szeretnék választ kapni a Tocsik-ügyre és a Postabank...

Fricz Tamás: Legyen ennyi akkor elég, jó? Ennél egy kicsit nagyobb önmérsékletet szeretnék kérni azért, mert itt azt hiszem, hogy öt órát kéne ülnünk a válaszokat meghallgatni, de további kérdéseket, hozzászólásokat. Tessék parancsolni.

Morvai Béla: Morvai Béla vagyok ismét. Pártsemleges vagyok, nem vagyok egyetlenegy pártnak sem a tagja. De mindenki felé fel tudok kényes kérdést tenni. Kiss Elemér úr felé szeretnék bizonyos kérdést feltenni. Üres volt a kassza az Orbán-kormánynál. Kis úr, mondja már meg nekem, hogy azt a háromszázvalahány milliárd forintot hol találták meg? Én is elmegyek abba az irányba, hátha én is találok. Biztos nem fogom megtalálni. A másik pedig a költekezés. Ugyan miért volt szükség régi utántöltésre, plusz harmincmilliárd forintot még kiadni. Hisz az a repülőgép, vadászgép, amelyik fölmegy légiharcot folytatni, rövid időn belül elhasználja a rakétáit, utána annak elsőrendű feladata az, hogy menekülök, minél hamarabb a földre találjak. Békeidőben nagyon szép a légi töltés, de háborúban?! Ha nincs fegyvere már a repülőgépnek, úgy leszedik, hogy potyognak le. A másik a kórház. Már régóta etetnek minket az egészségüggyel. Először az volt, hogy csökkenteni kell, de kétszer is a kórházi ágyak számát. Majd a családi orvosok, körzeti orvosok szinte megoldanak mindent, nem kell befeküdni a kórházba. Hát ez éppen nem így jött be, és nincs pénz a kórházak finanszírozására, adjuk el. Nem megoldás. Annál is inkább nem megoldás, mert szeretnénk azért tudni a költségvetésből, hogy a költségvetésnek, a TB-biztosításból, amit mi állampolgárok befizetünk nyugdíjra meg egészségügyre, az összességében, volumenében mennyi, és mennyit finanszíroz a kormány erre a területre. Ha nem elegendő ez a pénz, akkor kötelessége hozzátenni, mert az egészség is termelőerő. Köszönöm szépen.

Fricz Tamás: Köszönöm. Egyetlen kérdésre van még időnk, azt hiszem, egy rövid kérdésre, illetve hozzászólásra. Nincs? Akkor én megkérem a miniszter urakat, hogy hát próbálják valahogy összefoglalni a válaszokat, és akkor Kiss Elemér kezdené.

Kiss Elemér: Köszönöm szépen. Nemcsak a billegő széket kaptam, úgy látszik, a kérdések jelentős részét is én kaptam. Ön említette az ellenzéki kormányt. Megkérdeztem Stumpf miniszter úrtól, hogy van-e ellenzéki kormány, mert hát éppenséggel lehetne, de nincs. Azt mondja legalábbis, hogy nincs. Ebből következően úgy gondolom, hogy itten valamilyen kisebb fogalmi zavar lehetséges.
Nézze, azt hiszem, hogy az elején, amit mondott, abból valami olyasmit lehet következtetni, hogy az Orbán-kormány, amikor átvette a hatalmat, egy része a kormánytagoknak nem volt megfelelő tapasztalat birtokában kormányzati téren. Ugye, valami ilyesmit vehettem én ki az ön szövegéből, viszont a Medgyessy-kormányban pedig tapasztalt, rutinos emberek voltak. Kérem szépen, rendben van. De mint hogy ha valami olyasmit éreztem volna ki, hogy azért az egy rossz dolog, hogy valakinek van tapasztalata arról, amivel egyébként foglalkoznia kell. Én úgy ítélem meg, hogy ez nem baj, sőt, az a fontos, hogy amit az ember elvállal, ahhoz értsen valamilyen szinten, és ne ott tanulja meg a szakmát menet közben, miközben gyakorol fontos hatásköröket. A másik: azt mondta, hogy árakat emelt ez a kormány, miközben egy másik kérdésében vagy megjegyzésében pedig az szerepelt, hogy milyen olcsók a húsok a boltokban. Szóval meg lehetne nézni az infláció alakulását az elmúlt évek során és a tavalyi évben és az idei előrejelzéseket, ebből nem az derül ki, hogy valamiféle jelentős áremelések történtek volna. Csaba László biztos pontosan tudná mondani a számokat, én nem tudom, de kb. az elmúlt három-négy évben a tíz százalékról most lementünk négy és fél, öt százalékra. Tehát ehhez jelentős áremelések nem kapcsolódtak. Egyszerűen fogalmilag kizárt, hogy kapcsolódjanak.
A másik: mennyivel emelték a miniszterek bérét? Erre az évre ötven százalékkal.

Közbeszólások: Száz százalékkal.

Kiss Elemér: Erre az évre ötven százalékkal.

Közbeszólások: Száz százalékkal.

Kiss Elemér: Két év alatt, két évre elosztva. Tehát nem száz százalékra. Erre az évre tavaly emelték, ebben az évben ötven százalékkal nagyobb a miniszterek bére. Lehet, hogy ezt sem kellett volna, sőt, lehet, hogy a minisztereknek azért, hogy a miniszteri feladataikat ellátják még külön adót is kellene fizetni, lehetséges, hogy ez lenne a tiszta megoldás. Én úgy gondolom, hogy nekik is valamiből meg kell élni. Lehet, hogy ez az ötven százalék sok volt. Én úgy gondolom, hogy ahhoz a feladathoz, amit el kell egyébként látni, most már nem is hazabeszélek, azért azt megérdemlik.
Azt mondja, hogy a nagy nyugdíjasok nyugdíjának rovására kellene emelni a kis nyugdíjakat. Kérem szépen, én erre nem tudok válaszolni, mert ez egyszerűen nonszensz lenne. Akinek az életkeresete nagyobb, az megérdemel egy nagyobb nyugdíjat, nem? Hiszen többet tett bele abba a kasszába. Akinek az életkeresete kisebb, az meg kell, hogy elégedjen egy kisebb nyugdíjjal, mert kevesebb tett bele abba a kasszába. Tocsik-ügyről vagy a Postabankról mi a véleményem? Kérem szépen, bírósági ügyek. Bíróság, döntsön a bíróság. Postabank-ügynél legfeljebb csak az az érdekesség, hogy három éven keresztül aludt a rendőrség rajta. Most hirtelen fölgyorsultak az események. Meglátjuk, mi lesz a vége.
Üres volt a kassza. Kérem szépen, meg lehet nézni, hogy a Széchenyi-tervhez tartozó célelőirányzatokban milyen elkötelezettségek voltak, milyen mérvű elkötelezettségek voltak, és világosan látható, hogy majdnem üres volt a kassza. Itt egy többlet jelentkezik, egy többletköltés jelentkezik azért, hogy a kormány a vállalt ígéreteit teljesíteni tudja. Hiszen azt nem tehette volna meg, hogy a hatalom birtokában azt mondja, hogy a korábbi időszakban a kassza jelentősen kiürült, ezért én most nem csinálok semmit. Ez egyszerűen nem lehetséges. NATO, ja bocsánat, ezt a kasszát ön mondta, elnézést kérek. Légi utántöltés. NATO-követelmény, hogy olyan gépek menjenek a NATO-kötelékben, hiszen nem a magyar légteret kell e tekintetben figyelembe venni kizárólag, hanem NATO-kötelezettségeket, ahol az utántöltés biztosított. Mert a magyar légtérben még csak ellennének, és remélhetőleg ezeknek a gépeknek a feladata nem háborús, harci cselekményekben való részvétel lesz, bízom benne, hogy nem így lesz, hanem békeidőben, honvédelmi vagy NATO-védelmi kötelezettségek ellátása, ahhoz viszont kell az utántöltés. Volumenében mennyi a nyugdíjbefizetés és az egészségügyi alapba való befizetés. Hát erre én most nem tudnék önnek válaszolni. Ami a nyugdíjbefizetés, az nyugdíjra el is megy, tehát a nyugdíjak visszaosztásaként. Ami a bankoknak�

Közbeszólás: Bankoknak, amit átutalt a volt kormány.

Kiss Elemér: Milyen bankoknak? Nem bankoknak, magán-nyugdíjpénztáraknak. Az nem bank. Kérem szépen, magán-nyugdíjpénztáraknál van. Az ugyanolyan nyugdíjalap

Közbeszólás: Amit átutaltak, azt hozzáteszi a kormány, amit korábban a nyugdíjasok (...) azt is beleteszi a kasszába azt a pénzt, amit átutalt? Hogy a nyugdíjakat tisztességesen (...)

Kis Elemér: A nyugdíjakat szerintem tisztességesen emelte is, bízom benne, hogy emelni is fogja. Vannak olyan vélekedések, ugye, ma is elhangzott, hogy van egy túlköltekezés. És a túlköltekezés nyilván nemcsak a bérekre vonatkozik, hanem a nyugdíjakra is. Tehát azért nyilvánvalóan sokféle szempontot figyelembe kell venni. Ami az egészségügyi befizetéseket illeti, ott viszont minden évben a költségvetés, az emberek által erre az egészség- és gyógyszerkasszára befizetett összegeket, erre az alapra befizetett összegeket mindig kipótolja az állami költségvetésből. Hiszen például a gyógyszerkasszát is minden évben több tízmilliárddal túllépi az egészségbiztosítás és a kórházak, illetőleg az egészségügyi intézmények finanszírozására fordított költségeknél is van egy túllépés, amit a költségvetésből finanszíroz meg.

Fricz Tamás: Köszönöm, és módszertanilag annyi megjegyzés lenne, hogy tartsuk tiszteletbe a válaszokat, ne szóljunk közbe tényleg ötpercenként, mert így azért ez nagyon nehéz. Ezt szeretném, hogy ha a továbbiakban figyelembe vennénk. Stumpf István.